Vizsgálat indult a kormányzati portál leállása miatt

MTI Sajtóadatbank, 2010. március 2. 17:44

Azonnali vizsgálatot indítottak a kormányzati portál hétfői leállása miatt - közölte az üzemeltető Kopint-Datorg Zrt. sajtóirodája az MTI-vel; a működtető Miniszterelnöki Hivatal jóváhagyásával, a hiba kijavítását követően döntenek az új portálra történő átállás új időpontjáról.

Az új felületű és szerkezetű kormányzati portál a hétvégi átállás után hétfőn indult, de néhány óra után leállt, így nem volt elérhető az Ügyfélkapu sem. Az oldalra látogató azzal az értesítéssel találkozhatott, hogy a hiba elhárítása folyamatban van.

A Kopint-Datorg Zrt. sajtóirodájának közleménye szerint a www.magyarorszag.hu oldalon hétfőn az éles próbaüzem során fellépő - az egyik alapszoftver nem várt működéséből adódó - hiba vizsgálatát az üzemeltető Kopint-Datorg Zrt. gyártói támogatással megkezdte.

Hozzátették: tájékoztatást kaptak arról, hogy a műszaki vizsgálattal párhuzamosan a kormányzati informatikai biztonsági felügyelő azonnali vizsgálatot indított.

A közleményben hangsúlyozták: az új portál éles próbaüzemének indítása teljes mértékben átláthatóan, dokumentált körülmények között történt, amelyet az üzemeltető által végzett tesztek pozitív eredményei alapján külső minőségbiztosító és biztonsági szakértő
ellenjegyzésével engedélyezett a működtető.

Az üzemeltető a hiba észlelését követően azonnal megkezdte a hiba vizsgálatát és javítását, valamint a szabályzatokban foglaltak szerint, a régi portálra történő visszaállás folyamatát - írták.

A Kopint-Datorg Zrt. közlése szerint a működtető Miniszterelnöki Hivatal jóváhagyásával a hiba javítását követően döntenek az új portálra történő átállás új időpontjáról, amely a hétvégi tesztek eredményei alapján már csak néhány órás leállást jelent a felhasználók számára.

Az üzemeltető figyelemmel lesz arra, hogy a bevallási határnapok körüli időszakban megfelelő időt hagyjon az új portál használatára történő felkészülésre - olvasható a kommünikében. A Kopint-Datorg Zrt. sajtóirodája azt is közölte: a 189-es számon elérhető Kormányzati Ügyféltájékoztató Központ a következő napokban és az új portál indulását követően megerősített ügyfélszolgálattal üzemel.

Nyitrai Zsolt, a Fidesz informatikai munkacsoportjának vezetője hétfőn közölte a kormány infokommunikációs tevékenysége szimbólumának nevezte a történteket, "fejlesztések több milliárdért, majd teljes működésképtelenség".

Baja Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal infokommunikációért felelős kormánybiztosa még tavaly novemberben beszélt arról, hogy új névvel, arculattal és szolgáltatásokkal jelentkezik a kormányzati portál. A tájékoztatón akkor elhangzott, hogy a fejlesztést mintegy ötmilliárd forintnyi uniós forrás tette lehetővé; ebből hárommilliárdot szerverbeszerzésre, 480 milliót portálépítésre fordítottak.

Kulcsszavak: MeH Kopint-Datorg

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05