Halálra éheztette gyermekét egy internetfüggő koreai pár

Milkovits Gábor, 2010. március 6. 16:26

Egy dél-koreai házaspár nem táplálta megfelelően és így halálra éheztette három hónapos gyermekét, miközben minden idejüket egy internetkávézóban töltötték, ahol ráadásul egy virtuális gyereket is neveltek az interneten.

A Yonhap dél-koreai állami hírügynökség közleménye szerint a 41 éves apa és a 25 éves anya csupán 12 óránként egyszer táplálta koraszülött gyermekét, akiről a boncolás után egyértelműen bebizonyosodott, hogy az alultápláltság miatt halt meg. A pár, azt követően, hogy mindketten elvesztették az állásukat, teljes egészében az internetezés rabjává vált. Fő szenvedélyük paradox, vagy inkább groteszk módon egy Anima nevű virtuális leánygyermek nevelése volt a Prius Online nevű internetes szerepjátékban. A játékban a játékosok azáltal, hogy kommunikálnak és más módokon érintkeznek a szóban forgó karakterrel, emlékeket és érzelmeket fejleszthetnek ki nála.

Az interneten elérhető virtuális világok rendkívül népszerűek az ázsiai országban: a Cyworld nevű fizetős megoldást például felmérések szerint a huszonéves generáció 90 százaléka használja. A valódi pénzért cserébe a felhasználó egy virtuális karaktert (avatar) kap, illetve egy szobát rendezhet be magának a kitalált világban, meg persze virtuálisan érintkezhet a többi karakterrel. A Cyworld népszerűségét és méretét jól érzékelteti, hogy a virtuális világot nagyjából 3000 szerver működteti.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09