Nintendo DS 3D a nyáron

Milkovits Gábor, 2010. március 24. 08:24

A Nintendo bejelentette, hogy valamikor a nyár folyamán egy olyan új DS hordozható játékgépet dob piacra, amellyel háromdimenziós játékélményben lehet részünk speciális szemüveg nélkül.

A stílusosan Nintendo 3DS névre keresztelt készülékről ezen kívül egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy futtathatók lesznek rajta a korábbi DS modellekhez írt játékprogramok is. A gyártó a júniusi Los Angeles-i E3 videójáték-kiállításon tervezi bemutatni az új DS-t, amelytől a kereslet újbóli felélénkülését reméli a cég. A minden idők egyik legsikeresebb játékgépnek számító, dupla érintőképernyős DS-ből ugyanis a cég előzetes számításai szerint a 2009/2010–es pénzügyi évben most először mintegy 4 százalékkal kevesebbet adtak el, mint egy évvel korábban.

Nem a Nintendo az egyetlen cég, amely a mozikban és várhatóan a televízióknál is slágernek ígérkező 3D technológiát igyekszik átültetni a videójátékok világába. A Sony szintén júniusban tervezi kiadni az első 3D játékprogramokat a PS3 konzolhoz, akkor, amikor kaphatóak lesznek a társaság első 3D tévékészülékei. A PlayStation 3 egy szoftverfrissítés segítségével támogatja a háromdimenziós videójátékok futtatását és megjelenítését.



 

Kulcsszavak: Nintendo játék 3D

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09