A Facebook-on bukott le a maffiavezér

Genda Csongor Zoltán, 2010. március 24. 13:55

Az olasz rendőrség Facebook-os tevékenységét visszakövetve tudott a nyomára bukkanni a világ egyik legveszélyesebb bűnözőjének.

Pasquale Manfredi neve szerepel a száz legkeresettebb bűnözőt felsorakoztató listán, éppen ezért óriási sikerként könyvelték el a hatóságok a maffiavezér letartóztatását - adta hírül az ABC News. A rejtőzködő férfi úgy bukott le, hogy nem tudott ellenállni a közösségi portálok csábításának, és regisztrált a Facebook-ra Scarface néven, utalva ezzel Al Capone-ra, akit fiatal korában így becéztek. Manfredi azonban szerencsétlenségére nem rendelkezett kimagasló számítástechnikai tudással, ezért mindig Isola-i lakásából lépett be a webkettes portálra, hogy tartsa a kapcsolatot a családjával és a társaival. Miután azonban a rendőrség tudtára jutott, hogy a Scarface-ként bejelentkezett felhasználó a keresett bűnöző, figyelni kezdték, hogy mikor válik elérhetővé Manfred, s az IP-cím alapján meghatározták annak tartózkodási helyét. Röviddel ezután egy 50 főből álló kommandós csapat vette körül a keresett rosszfiú házát, és egy pár perces behatolási akció után láncra verve szállították őt a fegyházba.

 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05