Az idei E3-on debütál (újra) a Microsoft Project Natal

Milkovits Gábor, 2010. március 26. 08:04

A Microsoft megkezdte a cég idei E3 bemutatójára szóló meghívók szétküldését, amelyből az derül ki, hogy június 13-án megrendezik az Xbox 360 játékkonzolra szabott Project Natal kezelőfelület világpremierjét.

A Natal lényege az, hogy egy kamerákból, mikrofonokból és mozgásérzékelőkből álló, teljesen újszerű összetett rendszer segítségével a felhasználó gesztusokkal, hangjával és testének igen sokféle mozgásával vezérelheti a videójátékokat, illetve a jövőben állítólag másféle alkalmazásokat is. A technológiát először éppen a tavalyi los angelesi E3 kiállításon mutatta be a Microsoft a nagyközönségnek, így a mostani eseményen nagy valószínűséggel már kézzelfogható, piacra szánt termékek fognak megjelenni. Ezekről egyelőre semmilyen konkrét új információ nem szivárgott ki a sajtóban. A Natal termékek, azaz a távvezérlő és a rá épülő játékprogramok a Microsoft tervei szerint idén év vége felé lesznek kaphatók a boltokban.

A mozgásérzékelős távvezérlést egyébként a Wii hozta be a játékkonzolok világába, amivel sikerült teljesen új élményt teremtenie és a videójátékokért eddig nem igazán rajongó társadalmi csoportokat is megnyernie a szórakozásnak. A Sony tavaly bemutatott PS3 Move távirányítója eléggé hasonlít a Nintendo-éhoz: egy a televízión elhelyezett kamera a játékosnál lévő színes gömb mozgását követi nyomon, majd az így nyert információt továbbítja a játékba.
 

Kulcsszavak: játék Microsoft

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09