Újra keres a Google Kínában

MTI Sajtóadatbank, 2010. április 1. 09:02

Ismét működik a Google keresője Kínában, de továbbra is ellentmondó nyilatkozatok, hiányos magyarázatok hangzanak el arra vonatkozóan, hogy mi okozta a többórás technikai fennakadást kedden - derül ki szerdai sajtójelentésekből.

Miután kedden délután Kína-szerte több helyütt, így Pekingben és Sanghajban is hol teljesen, hol részlegesen használhatatlanná vált a Google keresője, a zavart a cég először az átállás, a Hongkongba történő átirányítás váratlan technikai következményével magyarázta, majd később azt valószínűsítették, hogy a problémát a "nagy kínai tűzfal" eddig ismeretlen okból történő működésbe lépése okozta.

A Google szerint a kereső forgalma immár ismét teljesen normális, "figyelni fogjuk a jövőbeni fejleményeket, de egyelőre az ügy megoldottnak tűnik" - áll a cég közleményében.

A kínai sajtó szerda reggel meg sem említette a keddi zavart, a hongkongi South China Morning Post összefoglalót közöl, de kínai részről nem idéz hivatalos személyt.

A kínai piacon négy éve jelenlévő amerikai keresőóriás azt követően, hogy rendszerét még tavaly hackertámadás érte és állítása szerint Kínából kínai emberjogi aktivisták postaládáit kívánták feltörni, ez év januárjában kilátásba helyezte, hogy ha továbbra is kötelezik keresőjének szűrésére, akkor kivonul az országból. Peking vállalati, üzleti ügyként kezelte a Google fenyegetését és azt hangsúlyozta, hogy a kínai törvények betartása alól nem adhat
felmentést.

A Google március 22-én kínai internetezőit hongkongi oldalára irányította, ahol immár nem kényszerül a keresések találatainak szűrésére, s kínai tevékenységének technikai és szervezeti központját is áthelyezte. A lépést a pekingi vezetés akkor rossz, hibás döntésnek nevezte és válaszintézkedéseket helyezett kilátásba.

Kulcsszavak: Google Kína

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Világdöntőben az ELTE programozói

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.

2024. április 19. 09:44

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09