SzEK: vitathatatlanok az elektronikus számlázás előnyei

Kovács Attila, 2010. április 2. 11:33

A hazai elektronikus – elsősorban internetes – kereskedelemmel foglalkozó cégeket és szakembereket tömörítő szervezet, a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért (SzEK) szakmai klubestet tartott az elektronikus számlázás és hitelesítés hazai helyzetéről, piaci alternatíváiról.

Az esemény résztvevői az e-kereskedelem jövőbeni fejlődési irányainak meghatározása mellett, többek között arra keresték a választ, hogy az elektronikus számlázás bevezetése hogyan segíti a hazai vállalatokat versenyképességük megőrzésében és a gazdasági recesszióból történő kilábalásban. A rendezvény meghívott vendége volt dr. Szűcs Katalin, az elektronikus számlahitelesítéssel is foglalkozó NetLock Kft. cégvezetője, illetve Fényes Lóránd, a vállalat kereskedelmi igazgatója. A két szakember mintegy 50 résztvevő számára tartott előadást az elektronikus számlázás üzleti előnyeiről, bevezetésének jogi hátteréről, illetve gyakorlati tapasztalatait osztotta meg a közönséggel, válaszolva a felmerült kérdésekre. A szakmai est zárásaként az iparág képviselői egyöntetűen azt a konklúziót vonták le, hogy az elektronikus számlázás gazdasági előnyei vitathatatlanok.

Szűcs Katalin prezentációjában  kitért arra,  hogy az elektronikus számlázás nemcsak az egyes folyamatokat gyorsítja fel, hanem az elektronikus bizonylatmegőrzés bevezetésével azt is lehetővé teszi a piaci szereplők számára, hogy az ügyvitel során keletkezett papír alapú dokumentumokat ne kelljen óriási összegekért raktárban tárolni. „Magyarországon ma már minden jogi feltétel adott az elektronikus számlázás és -bizonylatmegőrzés széleskörű elterjedéséhez, tehát a vonatkozó szabályozások szempontjából felzárkóztunk az informatikailag fejlettebb társadalmakhoz” – mondta Szűcs Katalin. Hozzátette: „Az elektronikus számlázás bevezetésével hatékonyabbá válik a munkavégzés, mivel a több példányban kinyomtatott számlák papír-, illetve nyomtatási költsége, majd az ezt követő posta- és raktározási költség kiküszöbölhető, és nem kell hosszú időt tölteni a számlázással. A számlák könnyebb kezelhetősége miatt az ügyintézők szintén ezt az utat preferálják, az adóhatóság pedig könnyebben ellenőrizheti a számlák tartalmát, és kibocsátójának személyazonosságát, így hatékonyan tud fellépni a visszaélésekkel szemben.”

Fényes Lóránd előadásában kiemelte, hogy a vállalatok hosszú távú versenyképességéhez, illetve hatékonyságuk növeléséhez elengedhetetlenül szükséges az ügyviteli folyamatok elektronizálása, amelynek egyik fókuszterülete az elektronikus számlázás. Az elektronikus számlázás bevezetése ma már a kis- és közepes méretű vállalatok számára is elérhető, mivel a legegyszerűbb háttér-infrastruktúra például akár 100 000 forint nagyságrendű összegből is kiépíthető.Emellett az elektronikus számlázási megoldások bevezetésére számos pályázati lehetőség indult és indul az elkövetkezendő években és a pályázatok elbírálásakor az elektronikus számlaküldés további plusz pontokat, előnyöket jelent a pályázónak. Az Új Magyarország Fejlesztési Tervben a támogatott tevékenységek között nevesítve is szerepel az elektronikus számlázás megvalósítása.

Az elektronikus számlázás iránt az Európai Unióban egyre inkább nő az érdeklődés. Az elektronikus számlázás hazánkban is egyre inkább terjed: a NetLock Kft. tapasztalatai szerint a hazai vállalatok nagy része mind technológiai, mind pedig gazdasági szempontból felkészültnek tekinthető az átállásra és a társaság elektronikus számlát kibocsátó ügyfelei is csak pozitív tapasztalatokról, többek között igen magas megtakarítási lehetőségekről számoltak be. Az elektronikus számlázás gazdasági előnyei tehát vitathatatlanok, ennek ellenére az eljárás bevezetésétől még mindig sokan tartózkodnak. Az okok között szerepel a bizalmatlanság, illetve a tájékozatlanság, de van, aki a befogadó oldal felkészültségének hiányára hivatkozik. A SzEK tevékenységével ezt az űrt kívánja betölteni.

Kulcsszavak: e-számlázás

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05