Virtuális falu lesz Ivád

MTI Sajtóadatbank, 2010. április 7. 10:25

Ferdepályás focimeccséről, spontán esküvőjéről, batyus galoppjáról is elhíresült Heves megyei Ivád lakói most a játékpiacot alapjaiban megrengető módon a valóságot összekötnék a virtuális valósággal, a falu virtuális mását kívánja létrehozni a község önkormányzata. Mindez azt jelenti, hogy a játékosok virtuális fejlesztései a valóságban is megvalósulhatnának. Ennek érdekében keresik az együttműködés lehetőségét a szoftvergyártó cégekkel - tájékoztatta az MTI-t Ivády Gábor polgármester.

A virtuális világok kialakítását elősegítő, ma is népszerű internetes játékoktól az különbözteti meg az ivádiak kezdeményezését, hogy a számítógépen megvalósított fejlesztések a való világban is létrejöhetnének, ami hozzájárulna a község fejlődéséhez - mondta Ivády.

 A faluvezető emlékeztetett arra: a világon legnépszerűbb számítógépes játékok keretében virtuális világokban kell megállnunk a helyünket. Példaként említette, hogy a SIMS elnevezésű programból például több mint 100 millió példányt vásároltak szerte a világban. Ugyanakkor saját elképzelésük szerint Ivád esetében a játékpiacot alapjaiban megrengető módon a valóságot összekötnék a virtuális valósággal. Mindez azt jelenti, hogy a játékosok virtuális fejlesztései a valóságban is megvalósulhatnának.

 Ivády Gábor példaként említette, hogy ha a játékos a számítógépen egy kutat ás, azt Ivádon pontosan úgy megvalósítanák, vagy elültetnék a számítógépen megjelölt helyen a játékos által vásárolt tulipánhagymát. Közlése szerint az egész játék Ivádon, és a falunak az interneten kialakított tökéletes másán zajlana. Szerinte ez finanszírozható volna, például abból az 500 forintnyi "kommunális adóból", amelyet a játékosok fizetnének a játékban való részvételért. Ugyancsak példaként említette, hogy száz résztvevő összefogása esetén már akár egy falusi szálláshely is kialakítható lenne a 400 lakosú településen. De a virtuális ivádiakkal együtt állíthatnák össze a község rendezvénynaptárát, vagy akár azt is közösen döntenék el, hogy mi legyen a menü az aktuális falunapon - sorolta a polgármester. Ugyanakkor a "virtuális ivádi lakosok" ott ülhetnek a képviselőtestületi üléseken, online hozzászólhatnának a tervekhez, a költségvetéshez, vagy a különböző döntésekhez.

 Amennyiben az elképzelés megvalósul, a faluban tucatnyi webkamerát fognak elhelyezni, hogy a játékosok folyamatosan nyomon tudják követni a való világban történő eseményeket – ismertette elképzeléseiket a polgármester.

 Az ivádi faluvezető ismert az országos figyelmet is kiváltó akciókról. Korábban, a többi között batyus galoppot rendezett a Nemzeti Vágta parodizálására, meghirdette, hogy eladóak a településen található közterületek elnevezései, vagy magyar-szlovák polgármesterek részvételével focimeccset szervezett a két nemzet békéltetése érdekében.
 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05