A Twitter alapján megjósolható a termékek várható sikere

Milkovits Gábor, 2010. április 10. 11:32

A Hewlett-Packard kutatóinak sikerült a Twitter adatforgalom elemzéséből szinte hajszálpontosan megjósolniuk, hogy egyes hollywoodi filmek mekkora sikerre számíthatnak majd a kasszáknál.

A HP mérnökei hangsúlyozták, hogy természetesen a személyes adatokba történő betekintés nélkül, speciális szoftvereszközökkel vizsgálták az egyes filmekkel kapcsolatos mikroblog-bejegyzéseket. A kutatók 25 mozifilmet vizsgáltak, többek között az Avatar-t is. „A tébolyultak” (The Crazies) című zombis produkció például jóslatuk szerint 16,8 millió dollárt hozott volna az első hétvégén, a valós adat pedig végül 16,06 millió lett, míg a „Kedves John!” (Dear John) romantikus vígjáték a prognosztizált 30,71 millió dollárhoz rendkívül közeli, 30,46 milliós jegybevételt eredményezett.

Dr. Bernardo Huberman, a HP projektvezetője a BBC-nek elmondta, hogy a rendszer pontosabbnak bizonyult a legtöbb hivatásos elemzőnél és közvélemény-kutatónál is. Huberman szerint a Twitter-elemző megoldás a jövőben alkalmas lehet más jellegű termékek, például elektronikai eszközök sikerének megjósolására is, de ugyanígy rendkívül hasznosnak bizonyulhat a politikai választások várható kimenetelének előzetes felmérésénél.
 

Kulcsszavak: Twitter web2 HPQ

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09