SPSS konferencia - kilencedszer

Kovács Attila, 2010. április 16. 22:52

2010. április 21-én immár kilencedik alkalommal kerül megrendezésre az SPSS Adatbányászati és adatelemzési konferencia, melynek egyik fő témája idén az adatvédelem. A rendezvény kettős mottója: "Adatvédelem: elvek és gyakorlat - Adatbányászat: lehetőségek és korlátok". A Gerbaud-házban megtartandó szakmai esemény vendége és előadója lesz Jóri András adatvédelmi biztos.

A témához kapcsolódva kerekasztal beszélgetést is szerveznek, amelynek résztvevői többek között különböző szektorok nagy cégeinek vezetői, szakértői: Vereczki András, az AEGON vezérigazgató-helyettese; Hoffmann Márta, a Hoffmann Research International stratégiai igazgatója; Tóth Tamás, az OTP adatbányászati és elemzési osztályának vezetője; Vada Gergely, független üzleti coach; Jóri András, adatvédelmi biztos.

A szervezők azért választották délelőtti fő témának idén az adatvédelmet, mert ez az adatbányászati technológiák fejlődésének köszönhetően egyre inkább előtérbe kerül. Ez a technológiai fejlődés és az információk internetes megosztásának és elérésének elterjedése tette lehetővé, hogy az adatbányászat immár a szöveg- és webbányászattal is kiegészüljön. A személyes adatok védelmének problémája emiatt ma és a jövőben is heves viták tárgyát képezi majd.

A várható délutáni program, előadások, illetve várható előadók: Az adatbányászok már a spájzban vannak (Kovács Gyula, Data Research); Clemvoice -- hangból információ (Pancza Judit, SPSS Hungary); Megváltozott adatbáényászati fókuszok (Kurucsai János, Lombard Lízing); Hogyan hatott a válság az adatbányászok munkájára? (Szabó Norbert, OTP Bank); Pediktív analitika a weboldalak mögött --Ügyfélviselkedés alapú üzleti megoldások(Gáspár-Papanek Csaba, BME); SPSS Statistics 18.0 programcsomag újdonságai (Könyves Tóth Előd, SPSS Hungary).  

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05