Május végén jön Európába az Apple iPad

Milkovits Gábor, 2010. április 21. 08:20

Az Apple bejelentette, hogy Európában május végétől lesz kapható a cég új, iPad elnevezésű mini-tablet számítógépe, miközben Amerikában április 30-án már piacra kerül a mobil 3G-vel ellátott verzió is.

A bejelentés szerint a készülék a jövő hónap végén Franciaországban, Nagy-Britanniában, Németországban, Olaszországban és Svájcban, illetve a kontinensen kívül Ausztráliában, Japánban és Kanadában kerül majd a boltokba. A nemzetközi árakat május 10-én ismerteti az Apple. Az egyelőre nem ismeretes, hogy az Egyesült Államokhoz hasonlóan itt is két lépcsős értékesítés lesz-e, azaz előbb a csak WiFi-s verziót hozzák forgalomba, majd ezt követően dobják piacra a mobil 3G hálózati kapcsolattal felszerelt változatot is. Május 10-én remélhetőleg azt is megtudjuk majd, hogy a többi európai országban mikorra várható az iPad.

Amerikában április 3-a óta kapható az iPad mini-táblagép, amelyből mostanáig mintegy félmillió példányt értékesített az Apple. Most arra is fény derült, hogy az exkluzív AT&T mobil 3G kapcsolattal rendelkező változat április 30-ától lesz kapható a tengerentúlon, az alapmodellnél 130 dollárral magasabb áron. Ez azt jelenti, hogy a 16 GB-os 629, a 32 GB-os 729, a 64 GB-os verzió pedig 829 dollárba kerül majd.
 

Kulcsszavak: Apple iPad pda

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09