A T-Mobile és Ericsson: vonzó sajtóbemutató az 50 Mpbs-os LTE-ről

Kovács Attila, 2010. április 30. 14:15

Bár messze nem dőlt még el, hogy élesben Ericsson, Huawei vagy Nokia Siemens Networks eszközökre alapozva nyújt majd hivatalos LTE szolgáltatást a T-Mobile, a néhány éven belül (2011-13) hazánkban is kereskedelmi szolgáltatásként elérhető következő generációs mobilhálózatot a T-Mobile és az Ericsson Budapesten teszteli. Ennek eredményeit mutatták be április 30-án Budapesten a sajtó képviselőinek.

Az LTE-technológia tavaly december óta tartó (Ericsson-T-Mobile) tesztsorozatának második lépéseként a jelenleg 50 Mbps letöltési sebességet biztosító LTE hálózat újabb állomásokkal bővült, lefedve a XI. kerület egy részét. Az LTE a szolgáltatók számára hatékonyabb hálózatépítést, az előfizetőknek nagyobb fel- és letöltési sebességet kínál, mint a 3G/HSPA-hálózat, miközben jóval több ügyfél kiszolgálására alkalmas.   

Felvezetésként Chris Matheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója elmondta, Magyarországon már kb. 1 millió mobilinternet-előfizető van (46% a T-Mobile részesedése); a mai bemutató abban különbözik az eddigiektől, hogy igazi, „ecoszférára” telepített rendszert mutattak be, a korábbiaknál sokkal több mobil bázisállomással. Néhány év múlva a hazai előfizetők számára is elérhetővé válnak a jelenleginél jóval nagyobb sávszélességet kínáló NGMN (Next Generation Mobile Network) mobilhálózatok. Ezek legfontosabb, a felhasználók számára kézzelfogható előnye a nagy le- és feltöltési sebesség, valamint a kis késleltetési idő, aminek köszönhetően az online alkalmazások és játékok mobilhálózaton keresztüli használata még jobban elterjedhet. Az NGMN, és azon belül az LTE segítségével a szinte korlátok nélküli kapcsolatok időszaka köszönthet be.

A bemutatón a következő alkalmazások futottak LTE technológián: videó (akár HD-ben is!), web, ftp (egy mp3 szám letöltése), játék, telefónia, (azaz hangszolgáltatás az LTE-n).

Chris Houghton (Ericsson Magyarország vezérigazgató): 50 milliárd távközlési kapcsolat 2020-ra. Houghton utalt az Ericsson egyik tanulmányára, amely szerint pl. 2020-ra a távközlési kapcsolatok száma meghaladja az 50 milliárdot, ugyanis az NGMN-nek is köszönhetően jelentősen megnő az ember-gép és a gép-gép közötti vezeték nélküli kapcsolatok szerepe. A jelenleginél jóval több eszköz csatlakozik majd a világhálóra, akár a háztartási eszközök – a hűtőgéptől a televízióig - is elérhetők lesznek az interneten keresztül, akár mobiltelefonról is, illetve az élmények megosztása szintén új értelmet nyer. Széles körben elterjedhetnek pl. azok a videokamerák, fényképezőgépek, mobiltelefonok, amelyekről a jó minőségű, akár HD vagy később 3D-s tartalmak azonnal feltölthetők lesznek valamelyik videomegosztó oldalra.

Bemutató 50 Mbps letöltési sebességű LTE teszthálózaton. A T-Mobile és az Ericsson magyarországi vezetői közös sajtótájékoztatójukon bemutatták az LTE révén elérhető gyors le- és feltöltést, HD felbontású videofilm online megtekintését, a korábbit meghaladó minőségű videokapcsolatot, valamint azt, hogy a kisebb késleltetéssel az online felhasználók közötti interakciót feltételező játékok is problémamentesen élvezhetők lesznek.

A T-Mobile és az Ericsson közös LTE-tesztjének második szakasza jelentős előrelépést jelent a következő generációs mobilhálózat tesztelése szempontjából, és a valós körülmények szimulálását segíti, hogy annak során a Svédországban már kereskedelmi forgalomban is kapható LTE USB-s modemet használják. Az első szakaszban a hálózat még csak épületen belül volt elérhető, a második szakaszban azonban az LTE teszthálózat 5 bázisállomással már a Hengermalom út-Fehérvári út-Irinyi József utca és Duna által határolt területet is lefedi, és 10 MHz-es sávszélességen 50 Mbps letöltési sebességet biztosít. A teszt további szakaszában a mostani lefedettség további bővítése és a sebesség fokozatos növelése is szerepel.

Ügyfelek és szolgáltatók számára is előnyös az LTE. Chris Matheisen hangsúlyozta: az NGMN, így pl. az ide sorolható LTE révén, olyan rugalmas, hatékonyabb spektrumfelhasználást ígérő hálózatok építhetők ki, amelyek a mostaniaknál jóval több frekvenciasávban működhetnek. A 3GPP az LTE technológiával együtt kidolgozta az ún. multistandard rádiós szabványt is, amelynek előnye, hogy ugyanazok a hardverek egyszerű szoftverváltással alkalmassá tehetők GSM, 3G, HSPA, LTE technológia kiszolgálására. Az Ericsson LTE megoldása is már ilyen szabvány szerint készül, mely része a gyártó ún. “Evo Ran” hálózati koncepciójának. Az NMGN/LTE megjelenése emellett a fenntartható fejlődés szempontjából sem elhanyagolható, az új berendezések mind energiafogyasztás, mind a telepítéshez szükséges hely szempontjából jelentős előrelépést jelentenek, egyúttal üzemeltetésük is gazdaságosabb.

Tavaly december óta tart a T-Mobile és az Ericsson LTE-tesztje A mintegy 35 fővel megrendezett bemutatón az is kiderült: a két cég szakemberei LTE-tesztjüket 2009 októberében a T-Mobile Szerémi úti központjában kezdték meg az adat- és hangszolgáltatásra egyaránt alkalmas tesztrendszer kiépítésével. Elsőként a maghálózat (Core Network) elemei kerültek telepítésre, ezek beüzemelésére 2009 decemberében került sor. A T-Mobile és az Ericsson tapasztalatai már ebben az első szakaszban kedvezőek voltak, és az első teszteredmények is megerősítették, hogy az NGMN bevezetése a szolgáltatók és a felhasználók számára is jelentős lépésnek tekinthető.

Kulcsszavak: Ericsson T-mobile-hu

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Yettel: Új országos rekord született

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven – kereskedelmi szolgáltatását, amit a rekordkísérletben résztvevők egy országon átívelő, a mobilhálózat által összekapcsolt közös zenéléssel ünnepeltek meg. A mobiltársaság törökbálinti székházában és az ország több pontjáról 5G-hálózaton kapcsolódtak a helyszínek, és így a résztvevők egy új, hivatalosan is regisztrált országos rekordot állítottak fel.

2024. március 26. 17:11

A HONOR Magic6 Pro elérte a DXOMARK legmagasabb pontszámát

A HONOR Magic6 Pro lett a világ legjobb fényképezős okostelefonja, ugyanis a DXOMARK kamerarangsorának az élén végzett. A figyelemre méltó, 158-as DXOMARK pontszámot elérve a HONOR Magic6 Pro bizonyítottan az okostelefonos fényképezés új mérföldköve. Ez az elismerés rávilágít arra, hogy a HONOR továbbra is elkötelezett az okostelefonok fejlesztése iránt: egyszerre feszegeti a technológia határait és kínálja a legjobb élményt a felhasználóknak.

2024. március 20. 14:18

A legolcsóbb mobilokból a legjobbakat a boomerek veszik a Rejoynál

Bár sokan azt gondolhatják, hogy a felújított készülék piacterén főleg a legolcsóbb készülékeket keresik a magyar vásárlók, a Rejoy.hu-nál gazdára találó készülékek kétharmada közép vagy felső árkategóriájú, és csak egyharmada alsó kategóriás. Míg összességében a kilencvenes években született vásárlók rendelik a legnagyobb tudású, így legmagasabb árú mobilokat a Rejoytól, a baby boomer és X generációs vásárlók a belépő szintű készülékekből választják maguknak a legjobbakat.

2024. március 16. 12:18

A HONOR még izgalmasabbá teszi a tavaszt

Végre megérkezett a tavasz, ami meleget, szép időt és persze több lehetőséget jelent! Ezek kihasználásához pedig a HONOR most pár hasznos alkalmazást ajánl, amik segítenek a maximumot kihozni most, hogy végre ki lehet mozdulni otthonról – de akkor is, ha maradnánk.

2024. március 14. 19:31

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05