Növekszik az internetfüggő felnőttek száma Dél-Koreában

MTI Sajtóadatbank, 2010. május 3. 10:32

Az előző évekhez képest növekedett az internetfüggő felnőttek száma Dél-Koreában, azonban az ország összlakosságát tekintve csökkent azoknak a száma, akik e modernkori szenvedély rabjaivá váltak.

A világ legjobb internetes lefedettségével rendelkező ázsiai ország 49 millió fős lakosságából már 27 millió embernek van nagysebességű internet-hozzáférése, így nem csoda, hogy az internetfüggőség az egyik legsúlyosabb társadalmi problémává nőtte ki magát az elmúlt években.

 Az ország közigazgatási és biztonsági minisztériuma által végzett felmérés résztvevői közül a 9 és 39 éves kor közötti válaszadók 8,5 százaléka vallotta magát mértéktelen internet-felhasználónak, ugyanez az arány 2008-ban még 8,8 százalék volt. Míg az internetfüggő tinédzserek aránya az egykori 14,3 százalékról 12,8 százalékra esett vissza, addig a szenvedélybetegség modern válfajával küzdő felnőttek száma 6,3 százalékról 6,4 százalékra emelkedett.

 A válaszadók 1,5 százaléka került a speciális tanácsadásra és kezelésre szoruló, súlyos függőségtől szenvedők kategóriájába. Az ezen csoportba tartozó kamaszok aránya tavaly 0,3 százalékkal növekedett meg és elérte a 2,6 százalékot. Ennek pedig valószínűleg az az oka, hogy már az általános iskolások körében is megnőtt a magas kockázatú függőségtől szenvedők száma.

 A probléma kezelésére a minisztérium kifejezetten a kisgyerekeket célzó intézkedések bevezetését tervezi, míg a tinédzserek számára már léteznek olyan oktatási programok, amelyek célja a függőség kialakulásának megakadályozása. A múlt hónapban pedig a dél-koreai kormány is ígéretet tett olyan intézkedések bevezetésére amelyekkel 2012-re 5 százalékra, vagy még alacsonyabbra szorítják vissza az internetfüggő állampolgárok arányát.
 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09