Egymillió iPad fogyott szűk egy hónap alatt

Milkovits Gábor, 2010. május 4. 08:50

Az Apple bejelentette, hogy a vártnál hamarabb elérte az egymilliós eladási példányszámot iPad mini tablet számítógépével, nem egészen egy hónappal a piaci premiert követően.

Az Apple április 3-án dobta piacra az iPad-et Amerikában, és az első hétvégén azonnal 300 ezer, az első héten pedig félmillió darab kelt el a készülékből. A milliós határ átlépéséhez pedig mindössze 28 napra volt szükség, amivel jelentősen sikerült felülmúlni a megelőző sikertermék, az iPhone kezdeti forgalmát, az okostelefonnak ugyanis 74 nap kellett ahhoz, hogy egymilliót vásároljanak belőle. Az iPad iránti óriási kereslet fenntartásában szerepe volt annak is, hogy a 3G szélessávú mobilkapcsolattal ellátott verziót csak április végén hozta forgalomba az Apple. Ekkora igényre valószínűleg még maga a gyártó sem számított, nemrég ugyanis készlethiány miatt kénytelen volt egy hónappal későbbre, május végére halasztani az egyelőre csak az Egyesült Államokban kapható mini táblagép nemzetközi premierjét. Így a készülék az új menetrend szerint valamikor május végétől lesz kapható 9 újabb, főként nyugat-európai országban, míg a nemzetközi előrendelések május 10-én kezdődnek.

Elemzők szerint a nemzetközi csúszás még jól is jöhet az Apple-nek, így ugyanis sikerülhet fenntartani a termék iránti érdeklődést az év második felében is. A Wall Street-i várakozások szerint a cég 5 millió iPad-et fog értékesíteni az idén. A készülékre szabott 5000-féle szoftveralkalmazásból eddig 12 millió kópiát töltöttek le a felhasználók.
 

Kulcsszavak: Apple iPad Tablet PC

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05