Invitel: kevés cég él az informatikai kihelyezéssel

MTI Sajtóadatbank, 2010. május 13. 18:30

A magyar vállalatok és intézmények 11 százaléka szervezi ki informatikai erőforrásait, helyezi el szerverit bérelt adatközpontokban, miközben Európában ez az arány 30 százalék felett van - mondta Zsembery György, az Invitel Zrt. vezérigazgató-helyettese sajtótájékoztatón.

Kifejtette, tudomása szerint Magyarországon csak az Invitel és a Magyar Telekom Nyrt. képes kihelyezett adatközponti szolgáltatásokra, mivel ezek hosting szolgáltatók, és az internetes hálózatot is biztosítani tudják.

 A vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy a cég tavalyi 91,8 milliárd forintos árbevételéből 10 százalék alatti hányadban részesedik a kiszervezési szolgáltatás. Az Invitel mintegy 60 ezer vállalati ügyfeléből mindössze 300 veszi igénybe ezt a szolgáltatást. Az Invitel becslései szerint az adatközponti kihelyezéssel egy adott vállalat az informatikára fordított költségek akár 30 százalékát is megtakaríthatja 4-5 éves időtávon belül.

 Az Orange európai felmérése alapján a vállalatok leginkább a kontroll elvesztése, a szolgáltatótól való nagyobb mértékű függés miatt tartanak a kiszervezéstől, illetve amiatt, hogy a várt költségcsökkenés nem valósul meg. A telekommunikációs szolgáltató ugyanakkor úgy becsüli, hogy Európában 3-4 éven belül akár 60 százalékra is emelkedhet a teljes egészében bérleti konstrukcióban tárolt és üzemeltetett szerver-igénybevétel.

 Zsembery György elmondta, hogy magyarországi ügyfeleik közül elsősorban nagyvállalatok veszik igénybe az informatikai kihelyezés szolgáltatást, például pénzintézetek. Hozzátette: a tavaly megerősödött költségcsökkentési kényszer miatt a középvállalati szegmensben is bővíteni tudták ügyfeleik számát, a kisvállalatok körében az informatikai cégek érdeklődnek a kihelyezés iránt.

 A mintegy 1.400 alkalmazottat foglalkoztató Invitel Zrt. Több mint 850 ezer előfizetővel rendelkezik Magyarországon. A cég 2008-as 97,1 milliárd forintnyi árbevétele tavaly 91,8 milliárd forintra csökkent a gazdasági recesszió hatására.

 Az árbevétel csökkenése ellenére a társaság stabilan őrizte eredményességét, tavaly a kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti nyeresége 42,6 milliárd forint volt, míg 2008-ban 42,7 milliárd forintot ért el.

Kulcsszavak: Invitel outsourcing

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09