Tizenöt éves a Magyar Elektronikus Könyvtár

MTI Sajtóadatbank, 2010. május 17. 09:17

Több mint nyolcezres állománnyal, négy határon túli szerverrel a Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) jelentős szerepet játszik a magyar nyelvű, illetve magyar vonatkozású könyvek, valamint más szöveges és képi dokumentumok digitális megőrzésében - hangzott el az e-könyvtár megalakulásának 15. évfordulóján rendezett pénteki budapesti emlékülésen.

Mader Béla, a MEK Egyesület elnöke kiemelte: a papírkönyvek internet, és más technikai újítások miatti háttérbe szorulása mellett az írott - akár online - szöveget általában is egyre inkább háttérbe szorítják a képi és hanganyagok. Mint mondta, ezért is fontos a szövegeket megőrző és ingyenesen hozzáférhetővé tevő MEK szerepe.

 Moldován István, a MEK Egyesület ügyvezető elnöke címszavakban felidézte az elektronikus könyvtár történetét. Kitért többek között a kísérleti szolgáltatás 1995 augusztus végi elindítására, az egyesület 1999 novemberi megalakulására, a jelenleg is működő 2.0-ás új változat bevezetésére, az első hangzó dokumentum 2003 végi feltöltésére, a két különgyűjtemény, az Elektronikus Periodika Archívum és Adatbázis (EPA) 2004 tavaszi és a Digitális Képarchívum (DKA) 2007 novemberi útnak indítására, valamint a nyolcezredik dokumentum állományba vételére idén márciusban.

 A MEK rendszerében 2005 eleje óta a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségével közösen kidolgozott hangoskönyvtár is elérhető. A könyvtár ma már négy határon túli - egy-egy erdélyi, szlovákiai, vajdasági és kárpátaljai - szerverrel rendelkezik.

 Az e-könyvtár állománya 2004 óta évente mintegy ezer címmel bővül, a látogatók száma 2007-ig folyamatosan emelkedett, ettől kezdve évi 14-16 millió között stabilizálódott. Az EPA látogatóinak száma 2009-ben 3,2 millió volt, a DKA szolgáltatását pedig 43 ezren vették igénybe.

 A MEK Egyesület ügyvezető elnöke arra is kitért, hogy az elektronikus könyvtár gyűjteményének egy része hozzáférhető a 2008 novemberében indult európai digitális könyvtár, az Europeana hálózatán keresztül is.

 Horváth Iván irodalomtörténész, az ELTE egyetemi tanára többek között arról beszélt, hogy napjainkra nyilvánvalóvá vált: az internet információk továbbítására, cseréjére és nem tárolására való, ezért nélkülözhetetlen a MEK és a hozzá hasonló elektronikus könyvtárak feladata.
 

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09