A Facebook-ot és a YouTube-ot blokkolják Pakisztánban

Milkovits Gábor, 2010. május 21. 08:41

A Pakisztáni hatóságok határozatlan időre elérhetetlenné tették a Facebook-ot majd a YouTube-ot is az országban, miután a népszerű közösségi oldal Mohamedet ábrázoló rajzversenyt hirdetett.

A versennyel az a gond, hogy a próféta képi ábrázolása évszázadok óta tiltott a hívő muzulmánok számára. A pakisztáni távközlési hatóság lépése mögött ettől függetlenül politikai okok állhatnak, mivel az ingatag kormányzat ehhez hasonló intézkedésekkel próbálja lecsillapítani az iszlámista ellenzéket a feszültségekkel terhelt országban. A döntés következményei azonban meglehetősen súlyosak, ugyanis eddig a Facebook és YouTube adták a pakisztáni internetes adatforgalom mintegy egynegyedét. A videó-megosztót egyébként már 2007-ben is majd egy éven át blokkolták az országban, a mostani döntést pedig egyszerűen azzal indokolta a hatóság, hogy muzulmán hívők számára szentségtörő videók jelentek meg az oldalon.

Wahaj-us-Siraj, a Nayatel internet-szolgáltató vezérigazgatója a sajtónak elmondta, hogy először csak bizonyos címeket és linkeket próbáltak meg kiszűrni a YouTube-on, ám a tiltottnak talált tartalmak ismét megjelentek az oldalon, így végül kénytelenek voltak a teljes blokkolást választani. Ironikus, hogy a szólásszabadságot korlátozó intézkedéssel számos olyan Facebook-os fórumot is kiiktattak, amelyeket éppen a karikatúrák elleni tiltakozásul hoztak létre. Technikai okok miatt ráadásul a Wikipedia, a Flickr és számos más oldal is elérhetetlenné vált Pakisztánban, illetve az üzleti Blackberry szolgáltatás is működésképtelen lett.
 

Kulcsszavak: Facebook YouTube jog

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09