Politikai témájú képekkel bővült az MTI Fotómozaikja

MTI Sajtóadatbank, 2010. május 26. 08:50

Az eddigi hét kategória mellett mostantól politikai témájú fotók is szerepelnek a Magyar Távirati Iroda Fotómozaik elnevezésű internetes adatbázisában.

A honlapról elérhető gyűjteményről szólva Talyigás Judit, az MTI adatbázisok és archívumok részlegének igazgatója elmondta, a távirati iroda 2009-től kezdte a nagyközönség számára is szabadon hozzáférhetővé tenni archív híreinek, valamint felvételeinek egy részét.

A múlt iránt érdeklődök jelenleg az 1887-2005-ös időszak több mint 5 millió híre között kereshetnek ingyenesen az MTI honlapjáról, míg a Fotómozaikba a tervek szerint 70 ezer felvétel kerül be 2010 őszéig.

A Nyitott archívumok projekt keretében elindított kezdeményezés első fázisában az MTI munkatársai a 2001-2006 közötti évekből töltöttek fel mintegy 20 ezer képet 7 különböző témában (életképek, természet, kultúra, tájak, gazdaság, sport és humor), bemutatva
ezzel, milyen széles választékot kínál az MTI fotótára.

A Fotómozaik anyaga most ugyanennek a periódusnak 3000 bel- és külpolitikai témájú felvételével bővült, de a cél az, hogy 2010 őszére összesen 70 ezer kép legyen elérhető az 1938 és 2006 közötti időszakból a világhálón.

Mint az archívumok vezetője hangsúlyozta, a Fotómozaik felületén bemutatni tervezett hatalmas anyag is csupán ízelítő lesz az MTI 13 millió felvételt tartalmazó, védett muzeális értéket képviselő képvagyonából, amelynek digitalizálásán a távirati iroda folyamatosan dolgozik. Az MTI digitális képadatbázisa ma már több mint egymillió darab nagyméretű, szövegadatokkal ellátott digitális felvételt tartalmaz, ezek az előfizetők számára a fotobank.mti.hu internetes oldalon érhetők el.

Az archívum képeiből a távirati iroda rendszeresen kiállításokat rendez; a művészeti témájú fotókból Film, Színház, Muzsika, míg a történelmi felvételekből Kor-képek című könyvsorozatában jelentet meg tematikus fotóalbumokat.

Kulcsszavak: MTI fotó

Internet ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Zyxel Networks gyors és megfizethető WiFi 7 opciót mutat be KKV-knak

A Zyxel Networks, a biztonságos, mesterséges intelligencia alapú felhőalapú hálózati megoldások vezető szállítója, piacra dobta az NWA130BE – BE11000 WiFi 7 Triple-Radio NebulaFlex hozzáférési pontot (AP). Mivel a WiFi 7-támogatott eszközök 2024-ben válnak általánossá, az NWA130BE lehetővé teszi a kis- és középvállalkozások (KKV-k) számára, hogy páratlan hálózati sebességet, kapacitást és a lehető legjobb WiFi élményt élvezhessék. 

2024. március 6. 19:24

Új korszak jön az 5.5G, a mesterséges intelligencia és a felhő alapú megoldások integrálásával

A küszöbön álló 5.5G-korszak jegyében mutatta be legújabb innovációit és megoldásait a Huawei Technologies az idei Mobil Világkongresszuson. A vállalat várakozásai szerint az 5.5G technológia kereskedelmi forgalmazása már idén elkezdődik, amely lehetővé teszi új alkalmazási területek kiaknázását. A közelgő új, 10 Gigabites mobilszélessáv korszakában a szolgáltatóknak a kiváló minőségű hálózatépítésre kell törekedniük, hogy ki tudják használni az 5.5G technológia nyújtotta új lehetőségeket. A Huawei partnereivel együtt világszerte már több mint 20 városban működött közre 5.5G hálózatok kereskedelmi telepítésében és tesztelésében.

2024. február 28. 20:26

Gigabit sebességű internetet ad a Vodafone a kisebb díjcsomag áráért

Nagyobb sebességű internetet ad a Vodafone Magyarország a kisebb díjcsomag árért minden új, legalább 1 éves határozott idejű vezetékes internet és TV előfizetésre kötött szerződés esetén 2024. február 15. és április 15. között. Az ajánlat keretében így most TV előfizetéssel együttesen vásárolt Net M csomag áráért Net L csomagot, a Net L csomag áráért pedig Gigabit Net* csomagot ad a szolgáltató. A kedvezmény mindaddig érvényes, amíg az előfizető csomagot nem vált, vagy le nem mondja a szerződését.

2024. február 19. 11:29

Yettel: 89%-kal nőtt az adatforgalom az előző évi ünnepekhez képest

A korlátlan adatcsomagok és az otthoni internetmegoldások térnyerése is hozzájárul, hogy előző évhez képest idén jelentősen, 89%-kal nőtt a mobilinternet-forgalom a Yettel hálózatán a december 24. és január 1. közötti ünnepi időszakot vizsgálva. A szolgáltató ügyfelei szilveszterkor 8%-kal több SMS-t küldtek, mint tavaly ugyanekkor.

2024. január 3. 11:50

Újabb településeken válik elérhetővé a Vodafone gigabites internete

A közelmúltban 8 vármegye 71 településén végzett hálózatfejlesztési munkálatokat a Vodafone Magyarország, melynek köszönhetően november végétől újabb közel 180 ezer háztartásban lesz elérhető a szolgáltató 1 gigabit* sebességű vezetékes internetszolgáltatása. A fejlesztéssel a szolgáltató üzemeltetésében lévő vezetékes hálózatának 81%-án tapasztalhatják meg a Vodafone-ügyfelek az otthoni szórakozás élményét a nagykapacitású, szupergyors internettel és TV élménnyel.

2023. december 1. 09:57

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50