Ősszel jelenik meg Google Chrome operációs rendszer

MTI Sajtóadatbank, 2010. június 3. 18:10

A Google ősszel tervezi a Windows-rivális ingyenes operációs rendszere, a Chrome bevezetését.

"Azon dolgozunk, hogy az új szoftver idén ősszel megjelenhessen" - mondta Sundar Pichai, a Google termékfejlesztési alelnöke a tajpeji CompuTex számítástechnikai vásáron. "A szoftver megjelenésének napján már több millió felhasználóval számolunk" - hangsúlyozta a szakember.

 Az internetes keresőmotorjáról ismertté vált cég tavaly nyáron jelentette be, hogy felveszi a versenyt a Microsofttal és az Apple-lel és egy olyan nyílt forráskódú operációs rendszert készít, amely a Chrome böngésző alapjaira épülve kifejezetten a webes alkalmazások futtatására lesz alkalmas.

 A Google adatai szerint a Chrome böngészőt több mint 70 millió ember használja világszerte. Elemzők szerint azonban az új, ingyenes rendszer népszerűsége egyáltalán nem garantált, ugyanis még mindig kérdéses, hogy a hardvergyártók tervezik-e a Chrome-alapú készülék bevezetését. A fejlesztők részére tavaly novemberben tették elérhetővé az alkalmazások írásához szükséges Chrome-forráskódot.

 Az operációs rendszert kezdetben az alacsony memóriakapacitással rendelkező, kifejezetten internetes használatra készülő netbookokra telepítik. Az ilyen gépeket használók a felhőprogramozás (cloud computing) előnyeit kihasználva adataikat nem a saját számítógépükön, hanem az internetes szervereken, azaz "a felhőben" tárolják majd.

 A szoftver megjelenésében sokkal inkább hasonlít egy webes böngészőre, mint a Microsoft vagy az Apple hagyományosnak tekinthető operációs rendszereire. A Google tervei között pontosan az szerepel, hogy a felhasználókat az internetre és az ott található reklámok felé terelje. Ennek azonban az a hátránya, hogy a rendszer csak nagysebességű internet-kapcsolattal működik megfelelően.
 

Kulcsszavak: Google opsys Chrome

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Energiatakarékosság az ASUSTOR-ral!

Az áramszámlák világszerte meredeken nőnek, ASUSTOR NAS viszont segít abban, hogy adataid elérhetők legyenek és pénzt takaríts meg.

2024. március 27. 11:40

Yettel: Új országos rekord született

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven – kereskedelmi szolgáltatását, amit a rekordkísérletben résztvevők egy országon átívelő, a mobilhálózat által összekapcsolt közös zenéléssel ünnepeltek meg. A mobiltársaság törökbálinti székházában és az ország több pontjáról 5G-hálózaton kapcsolódtak a helyszínek, és így a résztvevők egy új, hivatalosan is regisztrált országos rekordot állítottak fel.

2024. március 26. 17:11

Stabil áramellátás a Thermaltake tápegységével

A Thermaltake, a prémium toronyházak, tápegységek, hűtések, gamer perifériák és nagy teljesítményű memóriák piacán vezető PC-komponens márka bemutatta a Toughpower TF3 1550 W-ot, egy csúcskategóriás ATX 3.0 tápegységet, a nagy teljesítményű rendszerek teljes energiaellátására tervezve. A két fejlett, 12+4 pines kábellel kompatibilis, natív PCIe 12V-2x6 moduláris interfész az új technológiával stabilabb támogatást biztosít a következő generációs hardvereknek. A kiváló 80 PLUS Titanium hatékonyságával és az Intel szabványainál szigorúbb specifikációkkal a Toughpower TF3 1550 W kiváló minőségű és stabil áramellátást biztosít a túlhajtást kedvelők PC-ihez. 

2024. március 22. 16:11

A Note Air3 sorozat a tökéletes e-papír notebook a számodra!

Lépj be a jegyzetelés jövőjébe a Note Air3 sorozattal, ahol az innováció és az egyszerűség találkozása újradefiniálja a produktivitást! Akár a monokróm e-papír tűéles tisztaságára, akár a színek élénk sokoldalúságára vágysz, ezek a táblagépek páratlan írási élményt kínálnak, és arra tervezték őket, hogy növeljék a koncentrációt és a kreativitást. Csatlakozz a digitális jegyzetelés forradalmához és fedezz fel egy olyan világot, ahol a zökkenőmentes technológia találkozik az írás időtlen művészetével!

2024. március 21. 16:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05