Mi a hasonlóság egy sikeres játékban és a szexi nőben?

Szellemi kalandozás a KÜRT Akadémia Üzleti coach képzésén

forrás Prim Online, 2010. június 10. 16:15

A szellemi felfrissülésre vágyó érdeklődőket szeptembertől ismét érdekes, izgalmas programokkal várja a KÜRT Akadémia. Az Üzleti coach képzésen például a hallgatók többek között azt is megtudhatják, hogy egy sikeres játékban és a szexi nőben mi a hasonlóság. (Reméljük, valamelyik hallgató majd megosztja velünk a címben feltett kérdésre adott választ - a szerk.)

„Ami matematikai szempontból egyenlő, egyáltalán nem biztos, hogy pszichológiai szempontból is ugyanaz” – véli Mérő László, a KÜRT Akadémia üzleti coach képzésének egyik tanára, számos sikerkönyv szerzője.

Az üzleti coach képzés célja, hogy a résztvevők képesek legyenek felismerni saját hasznos szerepüket egy vállalat vezetésében, és új típusú megközelítéssel fedezzék fel az üzleti környezet értékes lehetőségeit a vállalat számára.
A vállalatvezetők nap mint nap döntési dilemmákkal és problémákkal találkoznak, és hogy ezeket a problémákat honnan közelítik meg, korántsem triviális kérdés az ügy végkimenetele szempontjából.

„Egy távoli országban nyaralunk, és a helyi légitársasággal kedvező áron elrepülhetünk egy csodálatos korallszigetre, ahol világhírű buddhista kolostorokat és egzotikus állatokat láthatunk. Utánanézünk a légitársaság statisztikáinak: ha minden évben megtennénk ezt az utat, akkor ezerévenként érne bennünket katasztrófa. Bevállalnánk az utazást? Az emberek túlnyomó többsége bevállalná. Másoknak viszont így mondjuk el a statisztikáról szóló mondatot: 'Utánanézünk a légitársaság statisztikáinak: az utóbbi tizenegy évben mindennap indult ide egy járat, és négyszer történt katasztrófa.' Így már csak nagyon kevés ember vállalná az utazást. Pedig a két statisztika lényegében azonos” – szemléltet egy döntési dilemmát Mérő László.

„A legtöbb döntési dilemmát meg lehet fogalmazni úgy, hogy intuíciónk igenlő választ sugalljon, és úgy is, hogy nemlegeset. Ez az intuíció normális és hatékony működésének természetes és elkerülhetetlen kísérő jelensége ugyanúgy, ahogy a látás normális működésének elkerülhetetlen kísérő jelenségei az optikai csalódások. Az üzleti coach szerepe időnként éppen az, hogy erre a jelenségre felhívja a figyelmet, az adott esetben így segítve a döntéshozó intuíciójának működését” – tette hozzá Mérő.

A KÜRT Akadémia üzleti coach képzésén számos tantárgyon keresztül – mint például a vállalatvezetés, emberi észjárások, tudásmenedzsment, szociál-pszichológia, gazdaságpszichológia stb. – ilyen és ehhez hasonló döntési példák alapján készítik fel a hallgatókat a majdani vezetői coachingra.

A 2010. június 30-ig beiratkozó érdeklődők a „40 hét 40 könyv” kötelező olvasmánygyűjteményből három könyvet (Baracskai Zoltán, Velencei Jolán: Követő nélkül nincs vezető, Mérő László: Észjárások – remix, Charles Handy: Éhező szellem) ajándékba kapnak.

Coach képzésre a jelentkezés alapfeltétele felsőfokú végzettség és a saját szakmában eltöltött legalább 3 év munkatapasztalat.

Kulcsszavak: Kürt oktatás

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09