EMTEC-állatságok

Kiss Ádám Zoltán, 2010. június 11. 19:02

Az EMTEC egy komplett állatkertet álmodott USB pendrive-okból. Az EMTEC ZOO egy kis vidámságot visz a négy kis figurával a mindennapjainkba. Gyermeklelkű felnőtteknek is ajánlható.

Először kezdjük a kis állatokkal. Annyiféle pendrive létezik már, hogy nyomon követni sem lehet, az EMTEC állatkái viszont igen jellegzetesek. Kicsit mangásnak tűnnek, de duci formájuk miatt mégis szeretni valóak lettek. A teddy maci megunhatatlan, örök figura, a világ bármely táján is járunk, hiszen minden gyereknek van mackója, még akkor is, ha az is nem őshonos azon a tájon. A panda maci a WWF emblémája, arra emlékeztet bennünket, hogy vigyázzunk a környezetünkre. A rajzfilmek vidám fickója az egér, az EMTEC szerint ezt és a számítógépes egeret kell eszünkbe jutatnia. A misztikus fekete párduc az erőt és a sebességet szimbolizálja a cég szerint. Ez a négy állatka alkotja az EMTEC Zoo-t. Az figurák lágy gumiból készültek, bírják az igénybevételt és kellemes a tapintásuk. Nyugodtan felcsatolhatjuk egy kulcstartóra, ami viszont más pendrive-ok esetében nem éppen ajánlható megoldás.
 
Az apróságok feje maga a pendrive, de ne izguljunk, nem tudjuk elveszíteni a testet, amíg a memory pen be van dugva az USB portba, mert a tartólánc összefogja őket. Egyetlen állatka sem magasabb 45 mm-nél, könnyen zsebbe, táskába rejthetőek. A pendrive-ok USB 1.1 és 2.0 kompatibilisek, még Windows 98se-hez is szerezhető meghajtóprogram hozzájuk. Írási sebességük 7 MB/s, olvasni maximálisan 24 MB/s-on tudnak. A gyártó ötéves garanciát nyújt hozzájuk.

 

 

 

 

 

 

 

 

Kulcsszavak: pendrive

Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Az LG új tévéivel sosem látott megoldások költöznek a nappaliba

Ha azt gondoltuk volna, hogy a tévék már nem képesek tovább fejlődni, hát tévedtünk. Mesterséges intelligencia, elképesztő grafikus teljesítmény és kábelmentes kialakítás – az LG legújabb televíziói számos felhasználási lehetőséget és minden eddiginél lenyűgözőbb vizuális élményt kínálnak.

2024. április 16. 19:47

Doom-klón és új játékok jelentek meg a HomeLAB-3-asra

A Neumann Társaság HCC szakosztályának pályázatán a több mint negyven évvel ezelőtt megjelent, házilag összeszerelhető magyar Homelab-3 hobbikomputerre készültek jóval későbbi vagy világszerte elterjedtebb számítógépekről ismert játékok, így például a Doom vagy a Wizard of Wor klónjai. A programozás fejlődését szemlélteti, hogy lelkes kóderek több generációval újabb platformok játékait tudták sikeresen adaptálni az ősgépre, csúcsra járatva annak képességeit.

2024. április 16. 16:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09