Itt a nyár, olcsóbb roaming a Telenornál

Kiss Ádám Zoltán, 2010. június 24. 16:49

A Telenor július elsejétől a gyakori turisztikai célpont Horvátországban, Szerbiában és Montenegróban is olcsóbb mobilinternetezési lehetőséget kínál ügyfeleinek, valamint július 1-jétől a Netroaming-figyelő szolgáltatást is kiterjeszti e három országra.

A magyar turisták száma évek óta jelentős a szomszédos Horvátországban. 2009-ben 326 ezer magyar turista összesen 2 millió vendégéjszakát töltött az országban. Hazánkból kiugróan magas számban július és augusztus hónapokban látogatnak az üdülőhelyekre: tavaly ebben a két hónapban több mint 214 ezer magyar állampolgár utazott be az országba, a horvát statisztikai hivatal adatai szerint. Az idei turistaroham idején már az eddigieknél jóval kedvezőbb, mintegy negyedére csökkentett adatbarangolási díjjal számolhatnak azok a Telenor ügyfelek, akik itt töltik szabadságukat, így könnyedebben elérhetővé válik a külföldi internetezés akár mobiltelefonon, akár laptopon. 

A Telenor már május 18-tól kedvezőbb, bruttó 59 forint/0,1 megabájtra csökkentette az adatroaming díját mind a számlás, mind a kártyás ügyfelek számára az EU-s országokon belül és az 1-es roamingzóna további országaiban. Július elsejétől pedig a vállalat a kedvezményezett országok körét kiterjeszti Horvátországra, Szerbiára és Montenegróra is, a Telenor által meghatározott szolgáltatók igénybevétele esetén. A promóciós ajánlat szeptember 30-ig érvényes, azonban kedvező fogadtatás esetén az ajánlatot a vállalat felülvizsgálja, hogy érdemes-e állandósítani.

A Telenor ezzel egyidejűleg a fenti országokra is kiterjeszti a Netroaming- figyelő szolgáltatását, amellyel az ügyfelek alapbeállításként maximum 29 MB forgalom eléréséig használhatják az adatroaming szolgáltatást. A limit elérésekor az adatroaming forgalmat a Telenor megszakítja, kivéve, ha az ügyfél külön engedélyezte a további használatot, vagy már korábban lemondta a szolgáltatást. E szolgáltatás segítségével elkerülhetők a külföldi tartózkodás alatt keletkező magas számlák. A promóciós mobilinternet-roaming ajánlat más GPRS roaming szolgáltatáscsomaggal együtt nem vehető igénybe. A kedvezményes roamingdíjak kizárólag az alábbi hálózatok használata esetén értendők:

Horvátország: Tele 2 HRV és VIPNET Cro
Szerbia: Telenor Serbia (VIP)
Montenegró: Promonte, Montenegro

A GPRS roamingról, valamint a Netroaming-figyelő szolgáltatásról bővebb információ itt található.
 

Kulcsszavak: roaming mobilszolg Telenor

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

Már egy évtizede társ a mindennapokban: 10 éves a Simple alkalmazás

Magyarország egyik legnépszerűbb mobilappja*, a Simple alkalmazás idén ünnepli a 10. születésnapját.  Az applikáció 2014. április 15-én vált elérhetővé az alkalmazásboltokban, az elmúlt évtizedben már több mint hárommillióan töltötték le, és indulása óta már több mint 50 millió in-app és 80 millió NFC tranzakció futott át rajta. A fejlesztő és üzemeltető OTP Mobil számításai alapján 2023-ban a hazai online autópálya-matrica, a közterületi parkolójegy értékesítés és a QR-kód alapú csekkbefizetések is mintegy majdnem ötöde a Simple appon keresztül történt. 

2024. április 15. 13:02

Tavaszi fotózási tippek a HONOR-tól

A HONOR jobbnál jobb hardverrel és szoftverrel teszi izgalmasabbá a fotózást, de a funkciók és lehetőségek kihasználásához érdemes észben tartani pár egyszerű tippet ahhoz, hogy a lehető legszebb képeket készíthessük el.

2024. április 11. 11:38

A csoportos beszélgetéseket összegzi a Rakuten Viber új, MI-alapú funkciója

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális piacvezetője az OpenAI technológiáját felhasználva elindított egy mesterséges intelligenciával vezérelt beszélgetés összegző funkciót. A szolgáltatás a csoportos csevegések olvasatlan üzeneteinél hasznosítható. A több millió felhasználó igényeinek megfelelően kifejlesztett funkció zökkenőmentes és gyors megoldást kínál arra, hogy a csevegésben lévő akár 100 olvasatlan üzenetből a lényeges információkat egy tömör összefoglalóba sűrítse.

2024. április 10. 21:07

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09