Soron kívüli javítást ad ki a Microsoft a Zeus botnet által kihasznált résre

Milkovits Gábor, 2010. augusztus 1. 11:50

A Microsoft bejelentette, hogy augusztus 2-án, hétfőn, több mint egy héttel a szokásos havi frissítőcsomag érkezése előtt, soron kívüli javítást ad ki a Windows Zeus botnet által kihasznált veszélyes sebezhetőségére.

A hiba a .lnk kiterjesztésű parancsikon-fájlok kezeléséért felelős állományban található, az összes Windows verzión, és lehetővé teszi a hackerek számára, hogy kihasználásával átvegyék a rendszer felett az ellenőrzést. A „.lnk” rést kezdetben csak a Zeus botnet üzemeltetői használták ki a Stuxnet vírus terjesztésére. A Microsoft blogbejegyzése szerint azonban az utóbbi időben ezt a jóval veszélyesebb „Sality.AT” féreggel kombinálták az immár ismeretlen támadók, amely a legvirulensebb malware-nek számít az idén. A vírus egyik jellemzője, hogy villámgyorsan számtalan könyvtárba és fájlba másolja át magát, többek között a csatlakoztatott USB eszközre is, így teljes eltávolítása meglehetősen bonyolult.

A Microsoft által regisztrált, a rést kihasználó támadások száma múlt vasárnap óta néhány százról napi 8000-re emelkedett, így érthető, hogy a társaság nem vár jövő keddig a folt kiadásával. A javítás hétfőn a szokásos módokon érkezik, azaz egyaránt letölthető lesz a Microsoft weboldaláról és az automatikus frissítésen keresztül is.
 

Kulcsszavak: Microsoft security

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Barangolj, dolgozz és játssz a BOOX tablettekkel!

Hogy kiszabadulhassanak a hagyományos irodák korlátai közül és egy nyitott környezetben élhessenek, egyre többen választják a digitális nomádságot a munka és magánélet közti jobb egyensúlyért. Annak ellenére, hogy a véget nem érő nyári kalandok vagy a különböző kultúrák megismerése igencsak csábító, számos kihívást jelentenek.

2024. április 17. 11:41

Júniusban érkezik Magyarországra a Lenovo Legion Tab Android Gaming Tablet

A Lenovo bejelentette, hogy a Lenovo Legion Tab júniusban Magyarországon is elérhetővé válik. A 8,8 hüvelykes Android táblagép – amely a modern mobilos játékosok számára készült – áthidalja a PC és a mobiljátékok közötti szakadékot, egyúttal elérhető és kényelmes megoldást kínál a kiemelkedő játékélményt kereső játékosok számára.

2024. április 15. 14:43

Országos előadássorozatot indít az SZTFH a magasabb szintű kiberbiztonságért

A vállalati kiberbiztonság erősítése érdekében a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) 2024 áprilisában ismét egy többállomásos országos rendezvénysorozatot indít. A roadshow célja, hogy felhívja a figyelmet a vállalatokat érintő kiberbiztonsági fenyegetésekre, valamint – a cselekvő állam részeként – elősegítse a nemzeti digitális szuverenitás és a kiberbiztonság, mint a piacon megvalósuló versenyelőny érvényesítését.

2024. április 13. 14:20

Szerkessz 4K-s Adobe Premiere videókat az ASUSTOR Flashstor 12 Pro NAS-ról!

Az Adobe Premier Pro az egyik legnépszerűbb videószerkesztő alkalmazás. Az Adobe Premiere videók szerkesztésére és speciális effektek hozzáadására is használható. Szerkesztés közben azonban olyan problémák léphetnek fel, mint a nem megfelelő teljesítmény, a tárolólemezek lassúsága, az elegendő tárolókapacitás hiánya, vagy éppen a lemezek meghibásodása és a biztonsági másolatok hiánya. A kevés tárhellyel rendelkező számítógépek felhasználóinak és a tartalomgyártóknak az ASUSTOR a Flashstor 12 Pro használatát javasolja a hatékony 4K-videószerkesztéshez.

2024. április 13. 06:09

Nagy teljesítményű számítógépet mutatott be az Emerson

A Movicon szoftverrel és a PACEdge IIoT platformot előre telepítve tartalmazó PACSystems IPC 2010 nagy teljesítményű számítástechnikát biztosít az ipari edge adatvizualizációs alkalmazásokhoz.

2024. április 12. 13:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09