A Google szerint 129 864 880 könyv létezik a világon

MTI Sajtóadatbank, 2010. augusztus 9. 08:28

A Google számításai szerint pontosan 129 864 880 könyv létezik a világon, ráadásul ebben az elképesztően magas számban az azonos témában kiadott különböző kiadások csak egy tételnek számítanak.

A http://booksearch.blogspot.com címen megjelent bejegyzés szerint az amerikai informatikai vállalatnak a pontos számításhoz először azt kellett meghatároznia, hogy mit nevezzenek könyvnek. A milliárdnyi tétel közül a másodpéldányokat a metaadatok – azaz a könyvekhez kapcsoló lényeges információk - alapján szűrték ki. A leválogatás után maradt 600 millió egyedi tételből pedig keresőalgoritmusok segítségével választották ki a különböző című, de azonos témájú tételeket.

 A keresési feltételek folyamatos finomításával a könyvek számára adott válasz mindig változik, a jelenlegi beállítás szerint mintegy 210 millió könyv lehet a világon. Ez a szám azonban még további pontosításra szorult, mert a könyvek közül ki kellett húzni 8 millió mikrofilmet, 4,5 millió hangfelvételt, 2 millió videót, továbbá 2 millió térképet.

 Az egyéb kivételek eltávolításával a nyomtatott és könyv formában megjelent művek száma 146 millióra apadt. Ezek után már csak az ISBN-számok (International Standard Book Number), azaz a könyvek nemzetközi nyilvántartására szolgáló egyedi azonosító számok és az ehhez hasonló nyilvántartási rendszereket adatait kellett összevetni. Az egyezések kizárása után a Google szoftvermérnökei kimondták, hogy jelenleg 129 864 880 könyv létezik a világon.
 

Kulcsszavak: kultúra könyv

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09