Saját rekordjait döntögeti a HP

forrás Prim Online, 2010. augusztus 19. 12:58

A hazai számítógépes piacot messze túlszárnyalva növekedett 2010. második negyedévében a Hewlett-Packard (HP) számítógépes üzletága (PSG). A cég piaci részesedése 24 %-os, míg az őt követő versenytárs majd 10%-al kevesebbet hasít ki a piacból. A válság ellenére a HP az asztali- és a hordozható számítógépek eladásait is növelni tudta, mellyel erősítette piaci elsőségét.

Az értékesített darabszámok tekintetében a HP több mint kétszer akkora növekedést könyvelhet el 25,4 %-os eredményével, mint a számítógépes piac 11,9 %-os bővülése – áll az IDC EMEA PC Tracker második negyedéves kimutatásában. A HP 24 %-ra növelte piaci részesedését, szemben 2009. ugyanezen időszakának 21,4 %-os eredményével.

Hazánkban az idei év második negyedévében a HP 51,7 %-kal tudta növelni eladásait az asztali számítógépek területén, így a piac 37,5 %-át tudhatja magáénak, mely a 2002-es HP - Compaq egyesülés óta elért legjobb eredmény. „Azért is tekinthetjük rekorderedménynek ezt az időszakot, mert az asztali PC-piac csak 9,9 %-kal tudott növekedni az elmúlt egy évben” – nyilatkozta Takáts Kristóf, a HP PSG divíziójának vezetője, a HP Magyarország Kft. vezérigazgató-helyettese. A hordozható számítógépek piacán is tudott növekedést produkálni a HP: eladásai 11,6 %-kal bővültek, így a piac 19,1 %-kát mondhatja magáénak az IDC kutatása alapján.
 

Kulcsszavak: HP HPQ HP-hu HPQ-hu +céginfo

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05