Visszavonta a kormány a regionális közigazgatási IT-pályázati kiírásokat

MTI Sajtóadatbank, 2010. szeptember 6. 08:20

A kormány mind a hét régióban visszavonta az operatív programok 2009-2010 évi akciótervében szereplő közigazgatási informatikai pályázati kiírásokat - az erről szóló kormányhatározat a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.

A kormány egyúttal felszólította a nemzeti fejlesztési minisztert arra, hogy intézkedjen a támogatói döntések – ugyancsak pénteki határidővel történő - jogszerű visszavonásáról. A nemzeti fejlesztési miniszternek - a közigazgatási és igazságügyi miniszterrel együttműködve - kell a kormány elé terjesztenie azt a koncepciót, amelynek alapján költséghatékony informatikai szolgáltatást kaphatnak az önkormányzatok.

 A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) honlapján megtalálható információ szerint a programban szerepelt az iratkezelés korszerűsítése mellett az elektronikus azonosítás megteremtése és az államigazgatási szervek közti elektronikus adatcsere létrehozása is. A támogatás a kiírások szerint mindenütt 100 százalékos lett volna, a támogatás összege pedig elérhette a 300 millió forintot is.
 

Kulcsszavak: e-government pályázat

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége bővült és egy 14.500 négyzetméteres raktári terület kezelése mellett immár az Unishop raktárlogisztikai és fullfilment kiszolgálását is végzi. 

2024. április 17. 14:50

Terjednek az alacsony kódú technológiák

Az elmúlt években állandó slágertéma volt a globális informatikushiány, majd elkezdtek záporozni a hírek a techszektorban zajló tömeges elbocsátásokról és a szakértők máris a vészharangokat kongatták. A fordulatot a legtöbben a mesterséges intelligencia számlájára írják, ugyanakkor egyre nagyobb szeletet hasítanak a piacból a low-code platformok is. Ezekkel minimális kézi kódolással fejleszthetünk gyorsan és hatékonyan, miközben rugalmasan alkalmazkodhatunk a változó igényekhez és egyszerűen hangolhatjuk össze az üzleti és technológiai szempontokat. 

2024. április 17. 10:05

Már 250 SafeCross okoszebra védi a magyar gyalogosok biztonságát

2024. április 13-án, Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett 250. SafeCross okoszebrát.

2024. április 16. 18:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09