Ősszel már a Vodafone és a Telenor is árusítja az iPhone 4-et

MTI Sajtóadatbank, 2010. szeptember 27. 08:21

Október végétől a Vodafone Magyarország, november közepe körül pedig a Telenor Magyarország is árulni fogja a magyar piacon az iPhone 4-et, amelynek értékesítését a T-Mobile pénteken kezdte meg.

Az MTI piaci körökből származó értesülését ugyan egyik cég sem kommentálta, de bizonyos, hogy a Vodafone nemcsak a magyar piacon, hanem Németországban, Hollandiában és Romániában is értékesítheti majd a készüléket.

 Az Apple egy utolsó gesztussal a most még kizárólagos forgalmazási joggal rendelkező T-Mobile-nak még megengedte, hogy úgymond még egyszer arasson a magyar piacon, ám mivel nagyobb mennyiségi eladásokat szeretne, a konkurenciának is lehetővé teszi a készülék értékesítését. A Vodafone szintén nagy játékos a világ mobilpiacán, ahol jó pozíciói vannak a Telenornak is.

 A várható csomagokról, konstrukciókról egyelőre nincsenek hírek és információk, de többen úgy vélik, a két társaságnál olcsóbbak lesznek a készülékek, mint a T-Mobile-nál, már csak a versenyhátrányuk miatt is.

 A készüléket a T-Mobile pénteken kezdte árusítani a magyar piacon. Nulla óra, az árusítás megkezdése előtt mintegy háromszáz, többségében fiatal Apple rajongó várta az iPhone 4 magyarországi megjelenését a budapesti Aréna Plaza T-Mobil boltja előtt. A nagy érdeklődés továbbra is fennmaradt, hiszen pénteken délelőtt is sorban álltak a készülékért a vevők a boltok előtt.

 A T-Mobile közlése szerint az első több mint 300 vásárló péntek reggel 7 óráig hozzájuthatott az iPhone 4 készülékekhez. A telefon országszerte korlátozott számban, az arra kijelölt üzletekben kapható, amelyek a rendes nyitva tartás szerint várják a vásárlókat. Az érintett boltok listája a T-Mobile weboldalán tekinthető meg.

 A nagy érdeklődésnek köszönhetően az iPhone 4 32 gigabytes változatából az induló készlet szinte teljesen elfogyott. A T-Mobile számításai szerint a 16 GB-os változat várhatóan néhány napig lesz elegendő, és a készletek üzletenként percről-percre változnak. A T-Mobile azt reméli, hogy az érintett üzletekbe és a webshopba a közeljövőben újabb iPhone 4 készletek érkezhetnek, azonban ezek időpontja jelenleg nem ismert.

 A T-Mobile közleményében a vásárlás mellett döntőket arra kéri, hogy átmeneti készlethiány esetén a kijelölt üzletekben iratkozzanak fel a várólistára vagy regisztráljanak a T-Mobile honlapján, így az érkező készletekből a feliratkozás sorrendjében hozzájuthatnak a várt iPhone 4-hez.

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Már egy évtizede társ a mindennapokban: 10 éves a Simple alkalmazás

Magyarország egyik legnépszerűbb mobilappja*, a Simple alkalmazás idén ünnepli a 10. születésnapját.  Az applikáció 2014. április 15-én vált elérhetővé az alkalmazásboltokban, az elmúlt évtizedben már több mint hárommillióan töltötték le, és indulása óta már több mint 50 millió in-app és 80 millió NFC tranzakció futott át rajta. A fejlesztő és üzemeltető OTP Mobil számításai alapján 2023-ban a hazai online autópálya-matrica, a közterületi parkolójegy értékesítés és a QR-kód alapú csekkbefizetések is mintegy majdnem ötöde a Simple appon keresztül történt. 

2024. április 15. 13:02

Tavaszi fotózási tippek a HONOR-tól

A HONOR jobbnál jobb hardverrel és szoftverrel teszi izgalmasabbá a fotózást, de a funkciók és lehetőségek kihasználásához érdemes észben tartani pár egyszerű tippet ahhoz, hogy a lehető legszebb képeket készíthessük el.

2024. április 11. 11:38

A csoportos beszélgetéseket összegzi a Rakuten Viber új, MI-alapú funkciója

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális piacvezetője az OpenAI technológiáját felhasználva elindított egy mesterséges intelligenciával vezérelt beszélgetés összegző funkciót. A szolgáltatás a csoportos csevegések olvasatlan üzeneteinél hasznosítható. A több millió felhasználó igényeinek megfelelően kifejlesztett funkció zökkenőmentes és gyors megoldást kínál arra, hogy a csevegésben lévő akár 100 olvasatlan üzenetből a lényeges információkat egy tömör összefoglalóba sűrítse.

2024. április 10. 21:07

Mesterséges intelligenciával beszélgetve tökéletesíthetjük a kiejtésünket

Teljesen megújult a magyar fejlesztésű nyelvtanuló alkalmazás, a Xeropan. Az app már eddig is meghódította a világot, hiszen eddig összesen több mint kétmillióan használták a földkerekség minden táján – az új, 5.0-ás verzió pedig valószínűleg tovább növeli a regisztrálók számát. Új, komoly szakmai háttérrel összeállított, lineárisan felépülő tananyaggal segíti a nyelvtanulást, miközben kiejtésünket fejleszti és mesterséges intelligenciával a beszédkészségünket is gyakoroltatja.

2024. április 8. 13:10

HONOR Magic Moments Awards: Nemzetközi zsűri, hat kategória és 59 díj

A HONOR bejelentette, hogy április 6-án indul a 2024-es HONOR Magic Moments Awards, ami immár negyedik alkalommal népszerűsíti a mobilos fényképezést. Hat kategóriában 59 díjjal várják a jelentkezőket, akik tájképekkel, portrékkal, videókkal, csoportfotókkal és egyéb témákkal nevezhetnek. A cél megragadni az emberi pillanatokat az okostelefonokkal.

2024. április 5. 14:58

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09