Számítógépekkel és digitális táblákkal szerelik fel Békéscsaba iskoláit

MTI Sajtóadatbank, 2010. szeptember 29. 09:04

Több százmillió forint értékben szerelik fel asztali számítógépekkel, laptopokkal és digitális táblákkal Békéscsaba oktatási intézményeit több, sikeres uniós pályázat eredményeként - közölte a város polgármestere, a Fidesz polgármesterjelöltje sajtótájékoztatón kedden Békéscsabán.

Vantara Gyula (Fidesz) elmondta: az önkormányzat sikerrelpályázott egy uniós projektre, s ennek eredményeként a város négy közoktatási intézményében némileg több mint 71 millió forint értékben 524 darab tanulói laptopot vásárolhatnak, továbbá a pedagógusokat is elláthatják 24 számítógéppel.

A nyertes iskolák diákjai és tanárai úgy tudják majd használni a XXI. század infokommunikációs eszközeit, hogy a berendezések egyszerre szolgálják a tanulás, az ismeretszerzés, és végül a kikapcsolódást is. A programban résztvevő iskolaigazgatók azt emelték ki, hogy a tanulói és a tanári laptopok segítségével, a beszerzési program eredményeként olyan új ismereteket és készségeket tudnak továbbítani a diákoknak, amelyekre korában nem volt lehetőségük. A laptopok beszerzése az iskolák részéről azt jelenti, hogy immár a digitális tartalmakkal is ki tudják egészíteni az órai munkát.

Az MTI kérdésére kiderült, hogy folyamatban van egy másik, szintén uniós projekt is Békéscsabán, ami azt jelenti, hogy 421 multimédiás személyi számítógéppel szerelnek fel 27 iskolát Békéscsabán, sőt, 183 tanteremben helyeznek el interaktív táblákat, és az ezek működtetéséhez szükséges vezérlő berendezéseket és projektorokat. Utóbbi program szintén egy uniós támogatás segítségével valósul meg, összesen több mint 286 millió forintos támogatással.

A két projekt 100 százalékos támogatást élvez, így az iskolafenntartó önkormányzatnak nem kellett önrészt biztosítaniuk a fejlesztésekhez.

Kulcsszavak: oktatás

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09