Hazai energiával versenyképesebb és zöldebb lenne Magyarország

Farkas Miklós, 2010. október 3. 09:25

Ha Magyarország nem változtat alapvetően energiagazdálkodásán, nem csupán a környezeti problémákkal kell megküzdenie, de a külföldi energiahordozóktól való függése miatt a hazánkban előállított termékek drágulásával is számolnia kell.

A cél ezért a magyar megújuló energiakincs fokozottabb felhasználása – derült ki többek között a Valóságos Kincsesbánya című fórumon szombaton, amely az energiatermelésben és energiatakarékosságban érdekelt területek döntéshozóit, szakembereit, kormányzati és önkormányzati szereplőit ültette közös asztalhoz. A fórum célja, hogy az érintett ágazatokon túl a lehető legszélesebb körben megismertesse és elfogadtassa az energiatudatos életmódot.

Nincsen olyan ember, akit zsebbevágóan ne érintene Magyarországon az energiahordozók árának folyamatos emelkedése. A magasabb összegű rezsiszámlák és fosszilis energiahordozók környezetromboló hatása mellett azonban az ország versenyképességét is egyre rosszabbá teszi ez a kiszolgáltatottság. Már most két és félszer többet költünk egy négyzetméternyi épület energiaellátására, mint a szomszédos Ausztriában. Ahhoz, hogy ez a helyzet megváltozzék, a lehető leghamarabb a lehető legszélesebb körű szemléletváltásra van szükség Magyarországon – derült ki egybehangzóan az előadóktól a fórumon.

„A paradigmaváltás szükségszerű, ezért a kormányzat hosszú távú víziót és a Zöld Gazdaság kialakításához szükséges eszközöket is biztosítja. Az állam azonban egymaga nem oldhatja meg a kérdést, nyitottak vagyunk az együttműködésre valamennyi érdekelttel.” – mondta előadásában Olajos Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium energia- és klímapolitikai helyettes államtitkára, majd hozzátette: tíz százalék energiát mindenfajta befektetés nélkül megtakaríthatunk csupán odafigyeléssel, és a kormányzat ezt az odafigyelést először saját magán, saját intézményeivel kezdi.

A minisztérium 2010. november 15-ig új energiastratégiát dolgoz ki, amelynek fő pillérei az ellátásbiztonság, a versenyképesség, a fenntarthatóság és a gazdaságélénkítés lesznek a társadalmi vita 2011 első negyedévében várható.

A Valóságos Kincsesbánya fórumon többek között részt vett a piaci szereplők közül a Philips Hungária Kft., a Budatech Kft., az Oktoklíma Kft., a HGD Kft., az ENIN Kft., az ELMŰ, a Győrszol Kft.. Önkormányzati oldalról ott volt Győr, Újszilvás, Sándorfalva, Nagyvárad, a szlovákiai Dobfenek képviselője; míg a nonprofit szektort mások mellett a Magyar Klaszterek Szövetsége, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, a Magyar Hőszivattyú Szövetség, a sepsiszentgyörgyi Green Energy Egyesület és a Magyar Ingatlangazdálkodók Szövetsége reprezentálta. 

„Hazánk egyik legfontosabb kitörési pontjáról van szó, az ebbe való befektetés biztos megtérülést jelent az ország számára. A kérdés az, hogyan motiválható széles körben a lakosság, hogyan lehet a mindennapok részévé tenni az energiatakarékosságot és a hazai megújuló energiák felhasználását.” – fogalmazott Both Ildikó, a fórum ötletgazdája és szervezője. Véleménye szerint erre teremt kiváló lehetőséget a mostani találkozó és a szintén Valóságos Kincsesbánya címmel induló, októbertől a Duna Televízión látható televíziós műsorsorozat, amelyek együttesen a legszélesebb közönséget is megszólítva igyekeznek elősegíteni a szemléletváltást. 
 

Fenntartható fejlődés ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Solar Impulse napelemes repülőgép ismét felszállt, hogy átkeljen az Atlanti-óceánon

Ma reggel, közép-európai idő szerint pár perccel 8 óra után ismét útnak indult a Solar Impulse napelemes repülőgép, hogy 4 nap alatt átszelje az Atlanti-óceánt.

2016. június 20. 10:36

Átadták az idei DELFIN Díjakat

A Magyar Telekom idén is díjazta a fenntarthatóság terén kiemelkedő szerepet vállalókat.  A DELFIN Díjakat többek között Ürge-Vorsatz Diána klímakutató, a CEU professzora és Till Attila műsorvezető, rendező adta át a XVII. Fenntarthatósági Kerekasztal-beszélgetés keretén belül.

2016. június 12. 13:24

Wificaster, öko erőmű, intelligens kábel – bemutatkoztak a legújabb fejlesztések

Sokan vágyunk a tisztább vízre, levegőre, ugyanakkor a kényelmes életet sem vetjük meg. Ennek része a gombnyomással irányítható otthon vagy irodaház, az olcsó áram, az internet nélküli, zárt láncú video-közvetítés. Az innovációs tevékenység az embereknek új technológiát, a cégeknek új terméket ad.

2016. június 6. 10:23

A Schneider Electric újabb digitális átalakulást jósol

A Schneider Electric, az energiamenedzsment és az automatizálás nemzetközi szakértője közzétette IoT 2020 című üzleti jelentését, amely 12 országban 3000 üzleti vezető részvételével készült felmérés eredményeit dolgozza fel.

2016. május 7. 09:14

Megjelent Magyarországon az eBlokk

Hamarosan véget ér az az időszak, amikor minden vásárlás után papírblokkot kell gyűjtögetni, tárolni. Elérhetővé válik a magyar fogyasztók számára az eBlokk, amelytől gyors elterjedést várnak, hiszen modern, igazodik a XXI. századi informatikai igényekhez és környezetbarát megoldás – ismertette az újdonságot Bessenyei István, a Laurel Cégcsoport tulajdonos-ügyvezetője. Az innovációt a Kereskedj Okosan! Retail konferencián mutatták be.

2016. május 5. 11:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05