PR-baki a "nemzeti együttműködés" kommunikációjában?

forrás Prim Online, 2010. október 10. 18:28

Hamarosan új Alkotmányunk lesz, melybe az alkotmány-előkészítő eseti bizottság javaslattevő felkértjein kívül várják a civil szervezetek és személyek véleményét is. Azonban mindez nem lett eléggé beharangozva ahhoz, hogy kövesse a kormány eddigi "nemzeti"-brand kommunikációjának ívét. Erre hívja fel a figyelmet Horváth Dávid NetMiniszterelnök is, aki így ír erről blogjában:

"Ez mind szép és jó, csakhogy kommunikációs szempontból sokkal ügyesebben is ki lehetett volna használni az egész alkotmányozást. Ebből a célból létrehozni egy aloldalt a magyarorszag.hu-n, ahol szavazói környezetet teremtve, a beérkező javaslatokat a netezők bírálták volna el. Így nem igényel nagyobb feldolgozói apparátust a beérkező javaslatok sokasága, kisebb a hülyeségek előretörésének aránya, hiszen azokat leszavazzák (ill. ha mégsem, akkor az jelzés értékű társadalomkritikának tudható be) és a kormánypárti/ellenes állampolgárok is elégedettebbek lehettek volna, mert megvolt a beleszólás látszata. Végül az így kialakult – top 10-20-valamennyi – javaslatokból kedvére válogathatna a bizottság – hiszen ne zárjuk ki az értelmes ötletek lehetőségét. Majd, ahol megadtak elérhetőséget, ott felkeresni az adott javaslattevőt és kiemelni, hogy a nép egyszerű lánya/fia is részt vett a kezdeményezésben."

A brand kommunikációs folytonossági hiánya feltételezhetően a korábbra hozott Alkotmány megszavazásával indokolható. Azonban "ha egy értelmes javaslat sem születne, az akció már önmagában is kedves gesztus lett volna és jó kommunikációs fogás" - zárja gondolatát a NetMiniszterelnök.

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09