Pályázat okostelefonokra

Kovács Attila, 2010. október 11. 17:04

Szerkesztőségünk a T-Mobile legfrissebb sajtóközleményét adja közre, amelynek témája a Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Képzőművészeti Egyetem, valamint a T-Mobile együttműködésében elindított okostelefon-pályázat.

A 2010/2011-es tanévben „Kreatív multimédiás alkalmazások széleskörűen használható megoldásai okostelefonokon” néven az okostelefonokhoz kapcsolódó pályázatot hirdet közösen három hazai egyetem és a T-Mobile. A három éve indult együttműködés során a partnerek a Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatói számára írnak ki szemeszterenként pályázatot, amelynek mostani témája a diákok körében is népszerű okostelefon.

Az idei pályázat fő célja olyan konkrét, megvalósítható ötletek és megoldások inspirálása, amelyek az okostelefonok által kínált interface-ek és platformok kreatív alkalmazásait célozzák meg, és amely fejlesztések újszerűen egyedien és érdekesen segítik elő a mindennapi élet, a hétköznapok dolgainak intézését.

Az egyéni pályázatok mellett az egyetemek hallgatói 2 vagy 3 fős vegyes, legalább két egyetem hallgatóit magában foglaló csapatokat alkotva is indulhatnak. Azok számára, akik az ötletüket másokkal közösen fejthetnék ki, de a többi egyetem hallgatóival nincs közvetlen kapcsolatuk, a szervezők online fórumot biztosítanak a csapattársak kiválasztására. A pályázatokban megfogalmazott ötletek lehetnek weboldalak, köztéri installációk, okostelefonokra készített alkalmazások, egyéb megoldások vagy ezek kombinációi is.

Az első helyezett 1,5 millió forintos pénzjutalmat, valamint 1 éves belföldi mobilinternet-használatot nyer, a második helyezett 1 millió forintot és 1 éves, szintén ingyenes belföldi mobilinternet-használattal, a harmadik helyezett pedig fél millió forinttal és 1 éves ingyenes belföldi mobilinternet-használattal lesz gazdagabb.

A pályázatra november 10-éig lehet regisztrálni a www.fepa.t-mobile.hu  oldalon. a pályamunkák leadási határideje pedig 2011. február 9. A kiállítással egybekötött eredményhirdetésre előreláthatóan 2011 február végén kerül sor.

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

Már egy évtizede társ a mindennapokban: 10 éves a Simple alkalmazás

Magyarország egyik legnépszerűbb mobilappja*, a Simple alkalmazás idén ünnepli a 10. születésnapját.  Az applikáció 2014. április 15-én vált elérhetővé az alkalmazásboltokban, az elmúlt évtizedben már több mint hárommillióan töltötték le, és indulása óta már több mint 50 millió in-app és 80 millió NFC tranzakció futott át rajta. A fejlesztő és üzemeltető OTP Mobil számításai alapján 2023-ban a hazai online autópálya-matrica, a közterületi parkolójegy értékesítés és a QR-kód alapú csekkbefizetések is mintegy majdnem ötöde a Simple appon keresztül történt. 

2024. április 15. 13:02

Tavaszi fotózási tippek a HONOR-tól

A HONOR jobbnál jobb hardverrel és szoftverrel teszi izgalmasabbá a fotózást, de a funkciók és lehetőségek kihasználásához érdemes észben tartani pár egyszerű tippet ahhoz, hogy a lehető legszebb képeket készíthessük el.

2024. április 11. 11:38

A csoportos beszélgetéseket összegzi a Rakuten Viber új, MI-alapú funkciója

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális piacvezetője az OpenAI technológiáját felhasználva elindított egy mesterséges intelligenciával vezérelt beszélgetés összegző funkciót. A szolgáltatás a csoportos csevegések olvasatlan üzeneteinél hasznosítható. A több millió felhasználó igényeinek megfelelően kifejlesztett funkció zökkenőmentes és gyors megoldást kínál arra, hogy a csevegésben lévő akár 100 olvasatlan üzenetből a lényeges információkat egy tömör összefoglalóba sűrítse.

2024. április 10. 21:07

Mesterséges intelligenciával beszélgetve tökéletesíthetjük a kiejtésünket

Teljesen megújult a magyar fejlesztésű nyelvtanuló alkalmazás, a Xeropan. Az app már eddig is meghódította a világot, hiszen eddig összesen több mint kétmillióan használták a földkerekség minden táján – az új, 5.0-ás verzió pedig valószínűleg tovább növeli a regisztrálók számát. Új, komoly szakmai háttérrel összeállított, lineárisan felépülő tananyaggal segíti a nyelvtanulást, miközben kiejtésünket fejleszti és mesterséges intelligenciával a beszédkészségünket is gyakoroltatja.

2024. április 8. 13:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09