11 rést javít az Office-on és hálózati szoftverén a Microsoft

Milkovits Gábor, 2010. november 5. 09:12

A Microsoft jövő keddi szokásos havi frissítőcsomagjában 11 sebezhetőséget orvosol az Office és a Unified Access Gateway szoftvereken, a Windows-hoz és az Internet Explorer-hez azonban érdekes módon nem érkezik javítófolt.

A novemberi csomag karcsúsága egyfelől persze nem meglepő, hiszen a szoftveróriás a múlt hónapban 16 frissítéssel összesen 49 biztonsági rést foltozott be szoftverein, ami abszolút rekordnak számít a cég történetében. Ráadásul ezt nem sokkal megelőzően, augusztusban is 34 hibát javított a vállalat. Az viszont már kissé szokatlan, hogy a Windows operációs rendszerhez egyáltalán nem érkezik a hónapban javítás, ahogyan az Inrternet Explorer böngészőhöz sem. Pedig utóbbinak 6-os és 7-es verzióin éppen a napokban fedeztek fel egy veszélyes nulladik napi sebezhetőséget, amelyet ráadásul hackerek már ki is használtak támadásaiknál. Valószínű, hogy mivel a hiba az elavult böngészőket sújtja – amelyeket azért még így is rengetegen használnak – a Microsoft nem is ad ki soron kívüli javítást a réshez, ami azt jelenti, hogy a foltra legalább december 14-éig várni kell.

A redmondi szoftvercég novemberi csomagja legalább egy kritikus és több fontos biztonsági réshez tartalmaz javítófoltokat. Azt, hogy pontosan melyekhez, majd a jövő keddi kiadáskor fogjuk csak megtudni.
 

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

Barangolj, dolgozz és játssz a BOOX tablettekkel!

Hogy kiszabadulhassanak a hagyományos irodák korlátai közül és egy nyitott környezetben élhessenek, egyre többen választják a digitális nomádságot a munka és magánélet közti jobb egyensúlyért. Annak ellenére, hogy a véget nem érő nyári kalandok vagy a különböző kultúrák megismerése igencsak csábító, számos kihívást jelentenek.

2024. április 17. 11:41

Júniusban érkezik Magyarországra a Lenovo Legion Tab Android Gaming Tablet

A Lenovo bejelentette, hogy a Lenovo Legion Tab júniusban Magyarországon is elérhetővé válik. A 8,8 hüvelykes Android táblagép – amely a modern mobilos játékosok számára készült – áthidalja a PC és a mobiljátékok közötti szakadékot, egyúttal elérhető és kényelmes megoldást kínál a kiemelkedő játékélményt kereső játékosok számára.

2024. április 15. 14:43

Országos előadássorozatot indít az SZTFH a magasabb szintű kiberbiztonságért

A vállalati kiberbiztonság erősítése érdekében a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) 2024 áprilisában ismét egy többállomásos országos rendezvénysorozatot indít. A roadshow célja, hogy felhívja a figyelmet a vállalatokat érintő kiberbiztonsági fenyegetésekre, valamint – a cselekvő állam részeként – elősegítse a nemzeti digitális szuverenitás és a kiberbiztonság, mint a piacon megvalósuló versenyelőny érvényesítését.

2024. április 13. 14:20

Szerkessz 4K-s Adobe Premiere videókat az ASUSTOR Flashstor 12 Pro NAS-ról!

Az Adobe Premier Pro az egyik legnépszerűbb videószerkesztő alkalmazás. Az Adobe Premiere videók szerkesztésére és speciális effektek hozzáadására is használható. Szerkesztés közben azonban olyan problémák léphetnek fel, mint a nem megfelelő teljesítmény, a tárolólemezek lassúsága, az elegendő tárolókapacitás hiánya, vagy éppen a lemezek meghibásodása és a biztonsági másolatok hiánya. A kevés tárhellyel rendelkező számítógépek felhasználóinak és a tartalomgyártóknak az ASUSTOR a Flashstor 12 Pro használatát javasolja a hatékony 4K-videószerkesztéshez.

2024. április 13. 06:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50