Gyenge a magyar cégek információvédelme

MTI Sajtóadatbank, 2010. november 11. 09:35

A magyarországi vállalatok még ma sem védik megfelelően az adataikat, ami azért is meglepő, mert már minden ötödik cég áldozatául esett külső, hacker vagy belső, munkatársi visszaélésnek - közölte a BDO Magyarország szerdán az MTI-vel.

A főként pénzügyi és adó-, illetve egyéb gazdasági tanácsadással és információtechnológiai szolgáltatásokkal foglalkozó társaság közleménye szerint a hivatalos becslések már évekkel ezelőtt is 10 milliárd forintra tették a magyar cégek informatikai adatlopásokból eredő kárát.

A közlemény idézi Török Szilárdot, a BDO Magyarország IT-megoldások üzletágának partner ügyvezetőjét, aki szerint a valóság vélhetően az amúgy igen szűk körű statisztikáknál is szomorúbb, hiszen egy vállalat rendszerint inkább eltitkolja, ha informatikai rendszerét támadás éri. Kifejtette, a gyakorlati tapasztalatok alapján két jó szakember átlagosan két nap alatt a legnagyobb magyar vállalati és pénzügyi rendszerekbe is képes behatolni. Ennek fényében - mivel a hacker bűnözők célpontjai közül a magyar rendszerek sem hiányoznak - erősen valószínűsíthető, hogy sokféle felderítetlen vagy elhallgatott informatikai vonatkozású
pénzügyi károkozás történik az országban.

A BDO szerint, bár tökéletes védelem csak elméletben létezik, az adatvédelemért felelős vállalati informatikusok sokat tehetnek a biztonságért. Nem elég, ha a vállalat a legkorszerűbb rendszerekkel szereli fel magát, azt helyi viszonyokhoz kell alakítani.

A közlemény idéz egy hackert is, aki megfogalmazta: ha látja, hogy egy behatolás védőn alapértelmezett beállítások vannak, két dolgot is megtud egyszerre, pénz van, szaktudás nincsen. Mindez pedig vonzza a feltöréssel próbálkozókat, akiknek jó esetben csak a
kihívás motivál, rosszabb esetben azonban komoly gazdasági kárt is okoznak áldozatuknak.

A BDO szerint a jó védekezés egyik kulcsa az, hogy megfelelő védelemmel, egy adatszivárgás elleni szoftverrel lássák el céget, mert ez már önmagában véve is riasztja a potenciális behatolókat. A másik fontos tényező a megfelelő adatvédelmi szakember alkalmazása, olyan, akinek gyakorlati tapasztalat is van.

Kulcsszavak: hacker security

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Barangolj, dolgozz és játssz a BOOX tablettekkel!

Hogy kiszabadulhassanak a hagyományos irodák korlátai közül és egy nyitott környezetben élhessenek, egyre többen választják a digitális nomádságot a munka és magánélet közti jobb egyensúlyért. Annak ellenére, hogy a véget nem érő nyári kalandok vagy a különböző kultúrák megismerése igencsak csábító, számos kihívást jelentenek.

2024. április 17. 11:41

Júniusban érkezik Magyarországra a Lenovo Legion Tab Android Gaming Tablet

A Lenovo bejelentette, hogy a Lenovo Legion Tab júniusban Magyarországon is elérhetővé válik. A 8,8 hüvelykes Android táblagép – amely a modern mobilos játékosok számára készült – áthidalja a PC és a mobiljátékok közötti szakadékot, egyúttal elérhető és kényelmes megoldást kínál a kiemelkedő játékélményt kereső játékosok számára.

2024. április 15. 14:43

Országos előadássorozatot indít az SZTFH a magasabb szintű kiberbiztonságért

A vállalati kiberbiztonság erősítése érdekében a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) 2024 áprilisában ismét egy többállomásos országos rendezvénysorozatot indít. A roadshow célja, hogy felhívja a figyelmet a vállalatokat érintő kiberbiztonsági fenyegetésekre, valamint – a cselekvő állam részeként – elősegítse a nemzeti digitális szuverenitás és a kiberbiztonság, mint a piacon megvalósuló versenyelőny érvényesítését.

2024. április 13. 14:20

Szerkessz 4K-s Adobe Premiere videókat az ASUSTOR Flashstor 12 Pro NAS-ról!

Az Adobe Premier Pro az egyik legnépszerűbb videószerkesztő alkalmazás. Az Adobe Premiere videók szerkesztésére és speciális effektek hozzáadására is használható. Szerkesztés közben azonban olyan problémák léphetnek fel, mint a nem megfelelő teljesítmény, a tárolólemezek lassúsága, az elegendő tárolókapacitás hiánya, vagy éppen a lemezek meghibásodása és a biztonsági másolatok hiánya. A kevés tárhellyel rendelkező számítógépek felhasználóinak és a tartalomgyártóknak az ASUSTOR a Flashstor 12 Pro használatát javasolja a hatékony 4K-videószerkesztéshez.

2024. április 13. 06:09

Nagy teljesítményű számítógépet mutatott be az Emerson

A Movicon szoftverrel és a PACEdge IIoT platformot előre telepítve tartalmazó PACSystems IPC 2010 nagy teljesítményű számítástechnikát biztosít az ipari edge adatvizualizációs alkalmazásokhoz.

2024. április 12. 13:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09