Elment a hírlapíró / Kovács Attila 1939-2010

Vértes János Andor, 2010. november 11. 14:25

A Wikipédia úgynevezett "egyértelműsítő lapján", a Kovács Attilákat születési év szerint felsoroló 17 név között övé a második, mellette három szó: világbajnok kardvívó, mérnök. Rákattintva a névre, kiderül, hogy nincs még szócikke, megírásra vár. Ha egyszer megírja majd valaki, bizonyosan kibővíti az "egyértelműsítő" meghatározást is: hisz Kovács Attila közel 71 évet átívelő életének csak csekély első harmadát fedte le a világbajnoki aranyérmeket, olimpiai részvételt, Universiadé-győzelmeket hozó vívás és a mérnöki lét. Ennyiből a mai kortársak számára bizonyosan nem lenne egyértelmű, hogy itt és most arról a Kovács Attiláról van szó, aki a hatvanas-hetvenes években szinte egyedül (na jó, másod-, harmadmagával) képviselte a számítástechnikai újságírást Magyarországon, és aki később, amikor ez már hovatovább divatszakmává vált, az informatikai újságírás, hírlevélkészítés, online hírszolgáltatás meghatározó alakjává, egyéniségévé vált.

Az idősebb korosztály talán emlékszik még a "kék", Számítástechnika című, havonta megjelenő újságra, amely a KSH, illetve a SZÁMOK, majd SZÁMALK kiadványaként a PC előtti számítástechnika világában az informatikusok számára egyedüli forrásként szállította a híreket, szakcikkeket, tudnivalókat. Attila ennek a lapnak az iskoláját járta ki, mielőtt a 80-as évek közepén - az újsággal együtt - át nem került a kiadói fronton is áttörést hozó, első amerikai-magyar vegyes vállalathoz, a mai IDG elődjét jelentő Computerworld Informatika Kft.-hez, ahol Futász Dezső alapító igazgató a hírlevél műfaj magyarországi meghonosítását bízta rá. 1991-ben (amikor az alapító igazgató távozott a cégtől) Attila úgy érezte, hogy ez a műfaj egy önálló vállalkozásban is megállja a helyét, kollégáival együtt megalapította a Prím Kft.-t (a mai Prím Online valamikori bölcsőjét), és szerkesztette, kiadta a maga idejében úttörőnek számító nyílt rendszerekkel foglalkozó OpenX hírlevelet és a telekommunikáció világát körbejáró TávLapot. Ezek a hírlevelek azonban nem tudtak eltartani egy kiadót, így a későbbi összeolvadások során Attila megvált tulajdonrészétől a cégben, de az informatikai újságírás és főleg a hírgyártás élete végéig elkísérte, előbb a hírleveleket szerkesztette tovább, majd a Monitor hetilap főmunkatársa volt, és 1996-98 óta, amióta (előbb a Monitor online változataként, majd önállóan) él a Prím Online, ezen online hírportál vezető szerkesztője, újságírója volt.  Újságíró helyett talán pontosabb kifejezés a kicsit régies hangzású, polgáribb: hírlapíró. Az újságíró elmegy a sajtótájékoztatóra, beszámol a hallottakról, de ha véletlenül kérdez, ha valaminek utánajár, akkor muszáj egy jelzőt is odaírni a foglalkozása elé: ő már "tényfeltáró" újságíró.  A hírlapíró elé nem kell jelző, ő ilyen ember, nem azt írja meg egy cégről, egy termékről, amit a PR-os világgá akar kürtölni, hanem utánajár annak, amit hallott, kérdéseket tesz fel, nyomoz, faggatózik, és az esetek igen nagy százalékában VALÓDI HÍRT ad közre.

Kovács Attila egyike volt az utolsó hírlapíróknak, és szakmánk (valamint a Prím Online) dicsőségére tette mindezt a számítástechnika és a távközlés világában. Mindenkit ismert, mindenki ismerte, s - az olykor kellemetlen kérdései ellenére - mindenki tisztelte, szerette. Míg sok sajtóorgánum esetében egy-egy eseményre a médiumot, a lapot hívják meg, hozzánk sokszor a szerkesztőség címére is Attilának névre szóló meghívó érkezik: legutóbb néhány napja kértek tőle sürgős visszajelzést, hogy részt tud-e venni az egyik nagyvállalat monstre sajtóeseményén...

Már nem tud. Attila többéves - türelemmel viselt - súlyos betegség után, tegnap este itthagyott bennünket. A hét első felében még dolgozott, s bár arra már nem volt ereje, hogy a tőle megszokott módon felemelje a telefont, és minden információt körbejárjon, korábbi feleségének - de azelőtt is, azóta is az élete legfontosabb társának - segítségével azért megszűrte leveleit, és kiadta, hogy a postaládába beesett információk közül mit továbbítson Kati a szerkesztőségbe, és mit ne. A munkakedv nem hagyta el, csak az erő. A magyar informatika első fél évszázadának egyik legjelentősebb tudósítója immár megvívta összes csatáját, és 2010. november 10-én befejezte hírszerkesztő életét.

Kovács Attila: világbajnok kardvívó, mérnök, hírlapíró. Nyugodjék békében!

  •  

 Nekrológ Kovács Attila halálára

Kulcsszavak: Prím

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09