Pert nyert a TeleData egy illegális adatfelhasználóval szemben

MTI Sajtóadatbank, 2010. november 23. 09:31

Jogellenes adathasználat és a szerzői jogok megsértése miatt első fokon pert nyert a direkt marketingpiacon működő TeleData Kft. az ózdi Digi Sales Ügynöki, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel szemben - közölte a TeleData hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság a Digi Salest 2 millió forint pénzbírságra büntette és eltiltotta az illegális tevékenységtől, a további jogsértéstől. Ezen túlmenően arra kötelezte, hogy az egyik legismertebb portálon hozza nyilvánosságra az ítéletet, amely a napokban emelkedett jogerőre.

A TeleData azért indította a pert, mert a Digi Sales nem rendeltetésének megfelelően használta az általa a kft.-től megvásárolt adatbázist, illegálisan egy másikat hozott létre belőle. Ezzel szerzői jogokhoz fűződő tiltásokat is áthágott, mivel harmadik fél számára szolgáltatást végzett az adatbázis felhasználásával. Ezen kívül több ponton megsértette az előfizetői szerződés tételes rendelkezéseit, illetve több alkalommal is direkt marketing célból keresett meg egy olyan ügyfelet, aki kifejezetten kérte, hogy személyes adatai erre a célra ne legyenek felhasználhatók (dm-tilos rendelkezés).

A TeleData korábban nyert már pert egy másik társasággal szemben: akkor az alperes úgy használta fel a TeleTár adatait, hogy azt nem vásárolta meg, és szintén figyelmen kívül hagyta az előfizető dm-tilos rendelkezését.

A közlemény idézi Bartók Jánost, a TeleData Kft. ügyvezető igazgatóját, aki elmondta: a bírósági döntés azért is fontos számunkra, mert azt szeretnék, ha minél kevesebb illegális adatfelhasználó működne az éves szinten mintegy 35 milliárd forint forgalmú direkt marketing piacon. Ez nemcsak a TeleData érdeke, hanem azon cégeké és magán ügyfeleké is, akik betartják az előírásokat. A bírósági ítélet ismét bizonyította, hogy nem lehet büntetlenül olyan ügyfeleket zaklatni, akik kifejezetten tiltják, hogy direkt marketing céljából megkeressék őket, illetve hogy az adatbázisok illegális használatáért utóbb súlyos árat kell fizetnie a törvénysértőknek.

A direkt marketing piacon 18 éve működő TeleData tavaly májusban indította a pert Digi Sales ellen, illetve néhány további cég ellen, mert tapasztalata szerint a dm-adatbázisokat a cégek és szervezetek gyakran etikátlanul kezelik.

A Magyar Telekom Csoporthoz tartozó TeleData Kft. 1991-ben jött létre. A vállalat a magyarországi távközlési előfizetők adatainak kezelésén, nyomtatott és CD-telefonkönyvek (TeleTár) értékesítésén túl direkt marketing szolgáltatást kínál.

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége bővült és egy 14.500 négyzetméteres raktári terület kezelése mellett immár az Unishop raktárlogisztikai és fullfilment kiszolgálását is végzi. 

2024. április 17. 14:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09