Szerkezetkész a debreceni Informatikai Kar új épülete

forrás Prim Online, 2010. november 25. 12:08

Bokrétaünnep keretében avatták fel a Debreceni Egyetem Informatikai Karának szerkezetkész épületét 2010. november 25-én. A modern komplexum, mely az északkeleti térség gazdasági és munkaerő-piaci felzárkóztatását is elősegítheti, várhatóan 2011 nyarán nyitja meg kapuit a hallgatók, az oktatók, illetve a térség informatikai vállalkozásai előtt.

Szerkezetkész a Debreceni Egyetem Informatikai Karának új épülete: 2010. november 25-én bokrétaünnep keretében került sor a komplexum legmagasabb pontjának felavatására. „Az 1,8 milliárd forint uniós forrásból felépülő tudásbázis többek között szélessávú internet kapcsolattal, modern info-kommunikációs eszközökkel, a teljes épületet lefedő WiFi hálózattal biztosítja majd a korszerű, európai színvonalú tanulási, illetve munkakörülményeket” – hangsúlyozta a bokrétaünnepen Prof. Dr. Gaál István rektorhelyettes, a Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok elnöke.

A mintegy 4500 m2 hasznos alapterületen megvalósuló beruházás 2011 júliusától több mint 3000 hallgató és 70 oktató számára biztosít oktatásra és kutatásra is alkalmas tereket. Kiépül továbbá egy belső informatikai hálózat is, így az intézmény diákjai, oktatói és az egyetemen kívüli felhasználók is elérhetik majd a kar által elhelyezett elektronikus tartalmakat.

A fejlesztés lehetőséget ad arra, hogy a hallgatók innovatív ötletei és az oktatók szakmai tapasztalatai egyesüljenek a régió informatikai vállalkozásainak tudásával, így az Informatikai Kar nemcsak versenyképes diplomát ad diákjai kezébe, hanem elősegíti az északkeleti térség informatikai-technológiai, gazdasági felzárkózását is. A komplexum a – 4,88 milliárd forintos uniós forrásból és több mint 200 millió forintos önrésszel megvalósuló - TIOP 1.3.1 projekt keretében épül fel.


 

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05