Pénteken 89 dollár a Kindle 2

Kiss Ádám Zoltán, 2010. november 25. 18:10

Az Amazon az úgynevezett fekete pénteken, vagyis a karácsonyi szezon első napján a korábbi Kindle verziót extra olcsón adja, az akció csupán egy napig érvényes, az érdeklődőknek érdemes résen lenniük.

A legtöbb kereskedelmi tevékenységben az év legfontosabb értékesítési időszaka az ünnepi időszak, melynek nyitó napja idén november 26-ra esik. Ezen a kiemelt pénteken számos akcióval próbálják megindítani a vásárlási folyamatot, amire válaszul az élelmesebb vásárlók nagyszerűüzleteket köthetnek, és gyakran éjszakáig sorban állnak a nem ritkán már hajnalban nyitó boltok, áruházak előtt. Az Amazon egyik legfontosabb idei fekete pénteki akciója a Kindle e-olvasó korábbi változatának, a Kindle 2-nek a leárazása, csupán erre az egyetlen napra.

A gép műszaki paraméterei alig maradnak el a most futó modell mögött, ám a jelenlegi 3G verzió valamivel jobb kontrasztjáért és nagyobb méretéért már 189 dollárt kell fizetni. Ennek fényében az éppen 100 dollárral alacsonyabb 89 dolláros ár több, mint kedvezőnek mondható, nem véletlen, hogy az Amazon már előre figyelmeztetett, az akció csak a készlet erejéig érvényes. A Wi-Fi-n kommunikáló kisebb testvér eredeti ára is 139 dollár, így a 89 dollár innen nézve is komoly engedményt jelent.
 

Kulcsszavak: e-könyv e-book amazon.com

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen.

2024. április 20. 09:49

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50