Kormányzati együttműködést vár az IVSZ az informatikában

MTI Sajtóadatbank, 2010. december 3. 12:39

Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) olyan együttműködést szeretne kialakítani a kormányzattal, ezen belül az érintett minisztériumokkal és fejlesztési szervezetekkel, ami könnyebben hozzáférhetővé teszi az iparágban működő cégek számára a magyar és uniós támogatásokat.

Laufer Tamás, az IVSZ elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: a szövetséghez tarozó vállalatok árbevétele éves szinten 4.000 milliárd forint, ami a bruttó hazai termék (GDP) mintegy 15 százaléka. Az informatikai, távközlési és elektronikai iparágban (ikt) foglalkoztatottak száma körülbelül 100 ezer fő.

Laufer Tamás szerint az iparág fejlesztésével több ikt cég jöhetne létre, bővülhetne a meglévők tevékenysége, s növelni lehetne a vállalkozások alkalmazottainak számát, mindez pedig pozitívan hatna a magyar GDP-re is.

Az IVSZ ezért arra törekszik, hogy iparági stratégiai tanácsadóként befolyásolja a nagy, kormányzati infokommunikációs projektek kiírását.

Az IVSZ egyik konkrét célja, hogy még a részletes koncepció megalkotása előtt többféle nézőpontból elemezzék a potenciális projektet, és ne határozzák meg idő előtt a megoldásra kiválasztott technológiát. Ezzel a versenyben résztvevő vállalkozások köre jelentősen kibővül, a kiírások átláthatóbbak válnak.

Laufer Tamás elmondta, hasonló együttműködésre az iparági szövetség és a kormányzat között más országokban is van példa, a többi között Nagy-Britanniában.

Az ikt iparág fejlesztése érdekében az IVSZ azt is javasolja, hogy minél nagyobb mértékben vonják be a kockázati tőkét a cégekbe, fejlesszék a közoktatást, a mérnökképzést, az angolnyelv oktatását, illetve a felnőttképzést, valamint a beszállítói ipart. Helyezzék új
alapokra az állam és az iparág kapcsolatát úgy, hogy az IVSZ stratégiai tanácsadó szerepet kapjon az együttműködésben.

A szövetség fontosnak tarja azt is, hogy az internethasználat minél jobban terjedjen a magyar lakosság körében, s ezáltal is csökkenjen a generációs szakadék a társadalomban.

Az IVSZ úgy véli, a legsürgetőbb feladatok megoldása közé tartozik például az internet tartalom új szabályozása, különös tekintettel a szerzői jogokra, a frekvencia díjak, a spektrumgazdálkodás és a digitális átállás problémáinak megoldása.

Ambrus Zsolt, IVSZ főtitkára elmondta, az IVSZ november végén hozta létre azt a munkacsoportot, amely az ikt-szektorban tevékenykedő kis- és közepes vállalkozások növekedését segíti elő. A munkacsoport feladata az, hogy segítséget nyújtson a vállalkozások számára az üzletfejlesztésben és az értékteremtésben. Hozzátette: a kockázati tőke bevonása azért is fontos, mert az iparághoz tartozó mikro- és kisvállalkozások nehezen tudnak a hagyományos hitelpiacon pénzhez jutni.

Az IVSZ azzal is segíti a vállalkozásokat, hogy összegyűjti azokat a projekteket, amelyek érdemesek a finanszírozásra, majd ezeket eljuttatja a potenciális befektetőkhöz. Ezen túlmenően tréningeket is szerveznek az ötletgazdáknak azért, hogy könnyebben
bekerüljenek az üzleti hálózatokba, illetve nagyobb eséllyel adják el a befektetőknek az ötleteiket.

A munkába az IVSZ bevonta a magán- és kockázati tőkét képviselő egyesületet, de más ilyen típusú szervezetekkel is keres kapcsolatot.

Az IVSZ az egyik konkrét fejlesztési területként az adatközpontokat jelölte meg. Az adatközponti szolgáltatások iránt nagy a kereslet, s a növekedés várhatóan még évekig jelentős lesz. Az igények kielégítésére nagy adatközponti építkezések és felvásárlások kezdődtek meg az elmúlt időszakban Nyugat-Európában, miközben keleti régió kissé háttérbe szorult a szolgáltatások terén. Ez a hátrány azonban jelentős fejlesztésekkel még behozható a szervezet szerint.

A szövetség szerint Nyugat-Európában az adatközpont-fejlesztések egyik gátja lehet az unió által elfogadott és a legtöbb országban ratifikált kiotói egyezmény. Mivel az adatközpontok az egyik legnagyobb energiafogyasztók, így ezek kiszolgálása a kvótákat maximálisan kihasználó országok részéről nehézkes, miközben az olyan országok, mint Magyarország, ezt a helyzetet a javukra fordíthatják. A kvóták értékesítése helyett például a nagy energiafogyasztók letelepedését támogathatják.

A magyar adatközponti piac fejlesztése érdekében az IVSZ azt javasolja, hogy két-három éves adókedvezményt, adómentességet kapjanak azok a befektetők, akik ilyen beruházást hajtanak végre.

Az IVSZ szerint ezzel a kedvezménnyel már jelentős árelőny adható, a kiesett adóbevétel pedig a foglalkoztatás növekedésével és a beruházások létrejöttével kompenzálható. Úgy látják, e területen akár 20-50 millió euró értékű beruházás is megvalósulhat.

Kulcsszavak: IVSZ

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége bővült és egy 14.500 négyzetméteres raktári terület kezelése mellett immár az Unishop raktárlogisztikai és fullfilment kiszolgálását is végzi. 

2024. április 17. 14:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09