Ajándékozzunk bankkártyát, pontosabban Gift-Card-ot!

Vértes János Andor, 2010. december 7. 08:58

Még nem volt hároméves a kisfiunk, amikor egy aluljárónál megsajnált egy lépcsőn ücsörgő koldust, és megrángatta a kezem: „adjunk neki egy kis pénzt”...
Benyúltam a zsebembe, de az üres volt, „nincs apróm” – mondtam bocsánatkérő hangsúllyal, ám a gyerek számára ez nem jelentett kibúvót: „akkor adjunk neki bankkártyát”!

Korunk gyermeke, mondhatnánk, hisz idejében megtanulta, hogy a bankkártya képes helyettesíteni a készpénzt, de ennél többről, a jövő gyermekéről, van szó, hisz amit kisfiunk sok évvel ezelőtt javasolt, az napjainkra megvalósult: a CardNet jóvoltából lehet ajándékozni plasztikkártyán tárolt pénzt, s ennek most – Karácsony előtt – igazán aktualitása van.

Az ötlet tulajdonképpen tavaly indult magyarországi hódító útjára, és az idén Karácsonyra érett be, s vált néhány konkrét helyre szóló utalvány helyett (vagy inkább mellett) egy szabadon ajándékozható fizetőeszközzé, Gift-Card-dá, vagy magyarul ajándékkártyává.

Az angol elnevezést ezúttal érdemes használnunk és megtanulnunk, hiszen a legegyszerűebben úgy gondoskodhatunk szeretteink számára egy neki tetsző karácsonyi ajándékkártyáról, ha betérünk a http://www.gift-card.hu weboldalra, és ott feltöltünk egy alkalomhoz illő grafikával ellátott kártyát az ajándékozásra szánt – 5 és 250 ezer forint közötti – összeggel.

 A kártya kibocsátását két éves kutató-tervező munka, valamint a rendszer felépítéséhez szükséges jelentős beruházás előzte meg. „Az Egyesült Államokban vagy Nyugat-Európában már rendkívül népszerű az ajándékozásnak ez a formája, ezért a soktízezres elfogadói hálózattal és többmilliós felhasználói bázissal működő európai kibocsátók műszaki és üzleti tapasztalataiból merítettünk” – mondta Ludman Lajos, a Gift Card-ot forgalmazó Cardnet Zrt. elnöke.

Az ajándékkártya egyrészről olyan, mint a bankkártya: szabadon felhasználható fizetési eszköz a rátöltött összeg erejéig, ugyanakkor mentes a bankkártyához tapadó összes kényelmetlenségtől. Nem névre szóló, tehát szabadon átruházható, nincsenek járulékos költségei és pin kód sem kell hozzá. A feltöltés napjától 12 hónapon át használhatja fel tulajdonosa tetszőleges részletekben. Választhatunk úgynevezett alkalomhoz kötődő kártyát – most éppen a karácsony jelenti az aktualitást, de lehet szó házasságról, születésnapról vagy más ünnepről is. Az eredetiség érzését fokozza, hogy a grafikus felülettel rendelkező plasztikkártyákból az alkalomhoz illő képek egész sorából válogathatunk.

Egy másik kategória a tematikus kártyáké, amelyek célzott felhasználásúak. A megajándékozott kedvteléseinek, érdeklődési körének megfelelően célirányosan utazásra, wellness hétvégére, gasztronómiai élményre, vagy bizonyos divatmárkák termékeire költhetők el, természetesen az adott kategórián belül időben és a beváltóhelyek számát tekintve nagyfokú szabadságot élvezve.

A „divat-sport” kategóriájú Gift Card többek között Nike, O’Neill, Diesel és Converse termékek vásárlására használható fel az indulásnál. Az „utazás-wellnes” kategóriában a legrégebbi partner a Danubius szállodalánc, melynek magyarországi szállodáiban szállásra, étteremi és wellness szolgáltatásokra egyaránt felhasználható a kártya. De fizethetünk a kártyával sok más szálloda- és vendéglátóhelyen, kellemes éttermekben, cukrászdákban is. Az elfogadóhelyek közül családoknak, fiataloknak vonzó lehet például az Esztergomi Élményfürdő, a képességfejlesztő játékok sokasága, de akár a Szamos Marcipán finomságaira is költhetnek a kártyára feltöltött összegből.

A Cardnet tervei szerint egy éven belül a beváltóhelyek száma meghaladja ezret is. Ha kiválasztottuk a nekünk tetsző kategóriát, a kártya grafikáját, az ajándékozni kívánt összeget - esetleg díszcsomagolást is hozzá -, a webáruházban online fel is tölthetjük a kártyát, amelyet néhány napon belül postáznak a részünkre. Ha kifutottunk volna az időből, és nincs már három-négy napunk az ünnepig, a Gift Card ajándékkártyákat nagyon egyszerűen megvásárolhatjuk az Inmedio és Relay újságos pavilonokban – rövid időn belül könyváruházakban, a jövő héttől kezdődően a Lukoil benzinkutaknál is -, ahol a boltok bankkártya-terminálján keresztül, helyben töltik fel számunkra a kívánt ajándékösszeget.

A Cardnet Gift Card terméke a zártkörű elfogadó-hálózattal rendelkező „multi-store” ajándékkártya rendszerek Magyarországra kifejlesztett alkalmazása. A kártya kibocsátásának, terjesztésének, adminisztrálásának költségét teljes egészében az elfogadóhelyek által a rendszert üzemeltető Cardnet-nek kifizetett jutalékok fedezik. A kártya felhasználója sem vásárláskor, sem a beváltáskor nem fizet semmiféle díjat, vagy felárat.

A szolgáltatás hátteréül a Cardnet Zrt. sokéves szakmai tapasztalata szolgál. A Cardnet által üzemeltetett terminálok több mint 15 ezer kereskedői végponton találhatóak ma meg. Saját elszámoló központjukon havonta közel egymillió tranzakciót bonyolítanak. A Cardnet szolgáltatásainak köre a Gift Card révén egy olyan szolgáltatással bővült, amely csaknem olyan flexibilisen használható, mintha egy borítékban készpénzt adtunk volna át, ugyanakkor nem kell tartanunk mindazoktól a negatív képzettársításoktól, amelyek a készpénzajándékhoz tapadnak: nem fogható rá az ötlettelenség, a személytelenség és nem sért az ajándékozással kapcsolatos udvariassági szabályokat sem. Még december 24-én délelőtt, egy újságárus pavilonban is beszerezhető, és örömteli, teljes értékű karácsonyi meglepetés lehet ajándékozónak és megajándékozottnak egyaránt.

Arra is rákérdeztünk LudmanLajostól, hogy vajon mibe került cégének Angelina Jolie és Brad Pritt, de kiderült, hogy őket nem kellett megvenni, köztudomású ugyanis, hogy a Mr és Mrs Smith filmet jóval régebben forgatták, mintsem a Gift Card-ra Magyarországon bárki is gondolt volna... Minden esetre nem volt rossz húzás a véletlentől, ha a két mostanában Magyarországon kalamdozó világsztár a Gift-Card-ot bemutató sajtótájékoztató előestéjén felbukkan az egyik kereskedelmi TV képernyőjén egy liftben, és közben hosszasan látszik egy plakát: The Perfect Gift – Gift Card!

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

A becslések szerint 2030-ra Franciaországban legalább 330 ezer, de akár 480 ezer e-töltőállomásra is szükség lehet. Ehhez gyors ütemben, folyamatosan újabb és újabb autópálya-pihenőhelyeket szerelnek fel töltőkkel, ahol már most akár 20 perc alatt 80 százalékra „tankolhatóak” az e-autók. 

2024. április 16. 10:10

Dizájnkiállításon és konyhai szakkiállításon is megmutatja magát a Samsung

A Samsung két milánói eseményen vesz részt idén áprilisban. A vállalat az EuroCucina 2024 konyhai szakkiállításon az összekapcsolt otthonok jegyében mutatja be új, prémium konyhai eszközeit és az életstílust, amit a készülékek kínálhatnak. A Milánói Design Hét Fuorisalone 2024 eseményén rendezett dizájnkiállításán pedig művészileg is megmutatja a látogatóknak a vállalat formatervezési filozófiáját.

2024. április 15. 19:32

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Ez lehet a rohamosan terjeszkedő olcsó kínai webshopok igazi ellenfele

Miközben az olcsó, kevésbé minőségi árut kínáló kínai cégek gőzerővel árasztják el Európát a termékeikkel, egyre többen fordulnak egy új alternatív vásárlás felé. Ez a jelenség a közösségi finanszírozás megjelenése az online vásárlásban, ami a prémium és luxus színvonalat teszi elérhetővé. Az alacsony ár mindkettőben közös, eredményben viszont drasztikusan eltér egymástól a kétfajta vásárlás.

2024. április 15. 17:59

2023-ban harmadjára ért el platina minősítést a Bridgestone

A Bridgestone EMEA (Európa, Közép-Kelet és Afrika régió) ismét megkapta a platina minősítést a neves fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis által. A szervezet 2023-ban már a harmadik egymást követő alkalommal nyerte el az EcoVadis legmagasabb besorolását, amivel a Bridgestone EMEA az EcoVadis által világszerte 220 iparágban értékelt 130 000 vállalat legjobb 1 százalékba került.

2024. április 15. 16:21

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09