Jelentősen bővült idén az országos levéltár digitális anyaga

MTI Sajtóadatbank, 2010. december 20. 08:47

A Magyar Országos Levéltár (MOL) 2010-ben mintegy 1,1 millió digitális felvételt készített iratairól, ezzel folytatódott az a bő egy évtizede elkezdődött program, amelynek célja az iratanyag hozzáférhetőségének megkönnyítése - közölte az intézmény.

A kommüniké szerint idén jelentős mértékben bővült a levéltár középkori adatbázisának képanyaga; a legfontosabb eredmény, hogy a Magyar Országos Levéltár és partnerintézményei - a magyarországi önkormányzati és egyházi levéltárak - ebben az évben mintegy 120 ezer oklevél színes digitális képét csatolták a korábbi években készült adatbázishoz, amely elérhető a mol.arcanum.hu/dldf/ internetes címen.

 Szintén 2010-ben készült el A középkori Magyarország digitális könyvtára címet viselő weboldal (mol.arcanum.hu/medieval/), mely tartalmazza a régi, több korszakot átfogó sorozatoktól (Fejér Codex Diplomaticusa, Hazai okmánytár) kezdve a különböző korszakok szerinti régi és új oklevéltárakat, köztük az Anjou-kori Oklevéltár eddig megjelent 24 regeszta kötetét, továbbá a különböző tematikus forráskiadványokat. A közlemény szerint ilyen mennyiségű középkori forráskiadványt eddig egyetlen más közép-európai ország sem publikált az interneten jól kereshető formában.

 A Magyar Országos Levéltárban több mint hét éve folyik a térképtár állományának digitalizálása is. Idén újabb ötezer szelvényt sikerült virtuálisan is rögzíteni, mégpedig a Vízrajzi Intézet térképeit, az erdélyi főkormányszéki térképeket, a jezsuita rendi térképeket, valamint a vegyes kéziratos térképek fondját. Az országos levéltár így összességében már több mint 100 ezer felvétellel rendelkezik, melyeket teljes egészében online hozzáférhetővé tesznek.

 Tovább folyt az MSZMP KB iratanyagának hét éve kezdődött digitalizálása; idén a KB mellett működő Agitációs és Propaganda Osztály (APO), illetve Bizottság (APB) irataiból készült el nagyobb adag. Trostovszky Gabriella megbízott főigazgató-helyettes elmondása szerint az APB 1962 és 1989 közötti teljes anyaga elkészült, az APO esetében pedig eddig az 1957 és 1967 közötti részt zárták le, míg az 1968-tól 1978-ig terjedő időszak iratainak digitalizálása jövőre történhet meg. Mindkét anyag teljes egészében elérhető és kereshető az interneten.

 Szintén idén készült el a levéltár gondozásában a rendszerváltozás történetét részletesen bemutató multimédiás DVD, melynek tartalmát számos levéltár, múzeum, filmarchívum, könyvtár és magángyűjtemény anyagából válogatták össze. A DVD egy összefoglaló tanulmány, egy részletes névmutató és egy minden korábbinál részletesebb kronológia mellett 300, összességében több mint ötezer oldal terjedelmű iratot, 272 fényképet, 70 plakátot, 125 - több mint 40 órányi - hangfelvételt és 24 filmrészletet közöl.

 A DVD-re felkerült dokumentumok mások mellett a Belügyminisztérium, a Külügyminisztérium, az Állami Egyházügyi Hivatal, a Munkásőrség, az MSZMP, a Legfelsőbb Bíróság, a Legfőbb Ügyészség és a Magyar Televízió egykori irattáraiból kerültek ki, és a hatalom szemszögéből mutatják be az eseményeket, míg a korabeli ellenzéki politikusok véleményét a gazdag Szabad Európa- és BBC-interjúk adják vissza - olvasható a MOL tájékoztatójában. Trostovszky Gabriella elmondása szerint a DVD a közeljövőben jelenhet meg a Nemzeti Tankkönyvkiadó gondozásában mint iskolai segédanyag.

 A megbízott főigazgató-helyettes a következő évek feladatai közül kiemelte a gazdag adattartalmú XVIII. és XIX. századi országos összeírások digitalizálását: ezek közül az 1715-ös már elkészült, meg is jelent DVD-n és online is hozzáférhető, az 1720-as esetében a képanyag elkészült, és folyik a szöveges adatbázis összeállítása, míg a legrészletesebb 1828-asnál még a képek digitalizálásánál tartanak.

 "Bár nagyon sok feladat van hátra, és a rendelkezésre álló anyagi forrás mindig lehetne több, nagy támogatást jelent nekünk, hogy a különböző online és technológiai szolgáltatásokat nyújtó külső vállalkozó-partnereink is nemzeti kincsként kezelik az iratokat, így ez számukra sem csak a pénzről szól" – mondta Trostovszky Gabriella.
 

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05