Idén stabilizálódik, jövőre nő a pc-piac

MTI Sajtóadatbank, 2010. december 27. 09:36

Bár az idei fellendülés a várakozásokkal ellentétben elmarad a magyar pc-piacon, a szakértők úgy vélik a 2010-es stabilizálódás után már biztosan lesz növekedés 2011-ben.

A magyar piacon az idén 410-420 ezer hordozható gépet, s mintegy 120 ezer asztali számítógépet adnak el. Az előbbi nagyjából megfelel a tavalyi eladásoknak, hiszen vannak olyan szakértők, aki szerint 10 ezerrel kevesebb, míg mások szerint 4 százalékkal több hordozható gép talál vevőre 2010-ben, mint 2009-ben.

 Az asztali gépek eladása, ennél egyértelműbb vélemények és előrejelzések szerint, mintegy 8 százalékkal esik vissza 2010-ben.

 Szabó Tamás, a Toshiba magyarországi marketing vezetője az MTI-nek elmondta, az idén stabilizálódó, talán kissé csökkenő piacon cégük tartja a negyedik-ötödik helyét 10 százalék körüli részesedéssel, az idén 38 ezer mobil számítógép eladásával.

 A jövőt nézve a Toshiba optimista, részben azért is, mert a személyi jövedelemadó-kulcs mérséklésével több pénz marad az embereknél, s ebből remélhetőn új számítógépeket is vesznek.

 A cég nemcsak új típusokat dob piacra folyamatosan, új szolgáltatásokat is bevezet, például decembertől magyarul is elérhető ügyfélszolgálatuk.

 A magyar piacon vezető Acer szerint is várat még magára a fellendülés. Míg Nyugat-Európában 10-20 százalékkal nő az idén a kereslet a gépek iránt, a magyar piacon más a helyzet, s legfeljebb a hordozható gép eladása haladja meg pár százalékkal a tavalyit.

 Az Acer a teljes magyar piacon mintegy 25 százalékos, a hordozható gépeket illetően pedig 30 százalék körüli részesedéssel rendelkezik.

 Szalay Balázs, az Acer magyarországi kereskedelmi képviseletének marketing vezetője úgy vélte, jövőre már lesz növekedés a magyar piacon is, részben a tablet pc-k (táblagépek)iránti nagyobb kereslet miatt.

 Világszinten már az idén is nőnek az eladások, az amerikai Gartner informatikai piackutató cég szerint az idén.

14,3 százalékkal nőhetnek az eladások tavalyhoz képest, 352 millióra, jövőre pedig 15,9 százalékos növekedés várható.

 A Gartner elemzői szerint egyre nagyobb az érdeklődés a táblagépek, például az iPad iránt. A cég szerint 2014-ben a hagyományos személyi számítógépek piacából már 10 százalékot vehetnek el az új típusú számítógépek.

 Az új géptípus elsősorban az olcsóbb laptopoknak és netbookoknak támaszt versenyt, megjelenésének hatására a fogyasztók jelentős része elhalasztotta a tervezett PC-vásárlást.

 Tavaly világszerte 5,2 százalékkal több személyi számítógépet adtak el, mint egy évvel korábban.

Kulcsszavak: trend PC

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Energiatakarékosság az ASUSTOR-ral!

Az áramszámlák világszerte meredeken nőnek, ASUSTOR NAS viszont segít abban, hogy adataid elérhetők legyenek és pénzt takaríts meg.

2024. március 27. 11:40

Yettel: Új országos rekord született

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven – kereskedelmi szolgáltatását, amit a rekordkísérletben résztvevők egy országon átívelő, a mobilhálózat által összekapcsolt közös zenéléssel ünnepeltek meg. A mobiltársaság törökbálinti székházában és az ország több pontjáról 5G-hálózaton kapcsolódtak a helyszínek, és így a résztvevők egy új, hivatalosan is regisztrált országos rekordot állítottak fel.

2024. március 26. 17:11

Stabil áramellátás a Thermaltake tápegységével

A Thermaltake, a prémium toronyházak, tápegységek, hűtések, gamer perifériák és nagy teljesítményű memóriák piacán vezető PC-komponens márka bemutatta a Toughpower TF3 1550 W-ot, egy csúcskategóriás ATX 3.0 tápegységet, a nagy teljesítményű rendszerek teljes energiaellátására tervezve. A két fejlett, 12+4 pines kábellel kompatibilis, natív PCIe 12V-2x6 moduláris interfész az új technológiával stabilabb támogatást biztosít a következő generációs hardvereknek. A kiváló 80 PLUS Titanium hatékonyságával és az Intel szabványainál szigorúbb specifikációkkal a Toughpower TF3 1550 W kiváló minőségű és stabil áramellátást biztosít a túlhajtást kedvelők PC-ihez. 

2024. március 22. 16:11

A Note Air3 sorozat a tökéletes e-papír notebook a számodra!

Lépj be a jegyzetelés jövőjébe a Note Air3 sorozattal, ahol az innováció és az egyszerűség találkozása újradefiniálja a produktivitást! Akár a monokróm e-papír tűéles tisztaságára, akár a színek élénk sokoldalúságára vágysz, ezek a táblagépek páratlan írási élményt kínálnak, és arra tervezték őket, hogy növeljék a koncentrációt és a kreativitást. Csatlakozz a digitális jegyzetelés forradalmához és fedezz fel egy olyan világot, ahol a zökkenőmentes technológia találkozik az írás időtlen művészetével!

2024. március 21. 16:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05