Miért kellett Eric Schmidtnek távoznia a Google éléről?

primhirek, 2011. január 26. 09:35

Bár békésnek tűnt a vezetőváltás a Google élén (ld.  http://hirek.prim.hu/cikk/2011/01/21/valtozasok-a-google-elen), amit megerősít az is, hogy Eric Schmidt 100 millió dollár részvény- és opciócsomaggal vonulhatott a második vonalba (korábban havi 1 dollár volt a fizetése), egyes elemzők a kínai piacról történt kivonulást sejtik a háttérben, ez okozott már egy ideje nézeteltérést a vezérigazgató és az alapítók között.

Egy céghez közeli tanácsadó szerint, Eric Schmidt nagyon dühös volt, amikor a két alapító, Larry Page és Sergey Brin egy éve arról döntött (lényegében Schmidt háta mögött), hogy kivonul a kínai piacról. (Ld.: http://hirek.prim.hu/cikk/77015/). Schmidt szerinte ez helytelen döntés volt.

Kapcsolata az alapítókkal mindig is érdekes volt, ő maga „felnőtt felügyelő”-nek nevezte magát, a két „géniusz” menedzserének. Ez jól is működött mindaddig, míg nem jöttek a problémák. A kínai döntés után megromlott kapcsolat, a Facebook térhódítása a közösségi oldalak terén, az egyre nehezebben működő szervezeti bürokrácia, a Google-t ért támadások az adatvédelmi törvények, szerzői jogok megsértése miatt az alapítók egyre elégedetlenebbé váltak. Schmidt elkezdett gondolkodni a távozásán. Miért is ne tenné? 55 éves milliomos, még egy évig ügyvezető igazgatóként ott lesz a cégnél, aztán csinál valami mást – véli a tanácsadó.

Azért az új ügyvezetőnek sincs miért aggódnia. Bár Larry Page-nek és a Google-nek is sok új kihívással kell szembenéznie, és lehet, hogy a Facebook a hónap slágere, a Google még mindig 15-ször annyi bevételt termel évente, és bár a Facebook jön felfelé, azért a tízmilliárdok még messze vannak (Ld.: http://hirek.prim.hu/cikk/2011/01/24/6-milliard-dollaros-reklambevetelt-konyvelhetnek-el-az-iden-a-kozossegi-szajtok). 

Kulcsszavak: Kína Google

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09