A kártyás költések egy év alatt 16 százalékkal nőttek

MTI Sajtóadatbank, 2011. január 30. 08:22

A Visa Europe közlése szerint a 2009 szeptember végétől 2010 szeptember végéig számított pénzügyi évben a Visa kártyás költések éves szinten 16 százalékkal bővültek Európában, ezzel több mint 1.000 milliárd euró forgalmat ért el a Visa Europe ebben az időszakban. Minden Európában elköltött 8 euróból 1 eurót Visa kártyával költenek el - mondták a nemzetközi kártyatársaság képviselői Budapesten sajtótájékoztatón.

Joerg Metzelaers, a Visa Europe regionális területi vezetője elmondta: a betéti kártyák domináltak a fogyasztók vásárlási szokásai terén, mivel a Visa kártyás költések több mint 70 százaléka betéti kártyán történt. Mindez éves szinten 20 százalékos növekedést jelentett a költések terén, és 19 százalékos emelkedést a tranzakciók számának tekintetében.

 A Visa betéti kártyák száma több mint 12 százalékkal emelkedett az elmúlt évben, beleértve a 14 millió új V PAY kártyát is, a Visa Europe-nak az Egységes Euró Fizetési Övezetben (SEPA) kibocsátott egyedi chip- és PIN kód alapú kártyáját.

 A Visa Europe által a tájékoztatón kiadott közlemény szerint a Visa több beruházást is végrehajtott az elmúlt időszakban a technológia és innováció területén is. Ezek a befektetések az elmúlt hat évben összesen 1 milliárd eurót tettek ki, köztük 500 millió eurós beruházással valósult meg a leggyorsabb és legmegbízhatóbb bankközi tranzakciókat feldolgozó rendszer Európában, mely 2010-ben 10 milliárd tranzakciót dolgozott fel, 30 százalékkal többet az előző évhez képest.

 További 500 millió eurót invesztáltak olyan innovatív fizetési technológiák fejlesztésébe, mint a chip és PIN, az érintés nélküli, a mobilfizetési, valamint az e-kereskedelem.

 A chip és PIN technológia sikere jelentősen hozzájárult a Visa kártyákon történt csalások számának folyamatos visszaszorításához, melynek eredményeként 2010-ben 14 százalékkal, 0,049 százalékra csökkent a csalások költésekhez viszonyított aránya. A csalások aránya a valaha mért legalacsonyabb szinten van azon országokban, ahol már bevezették a chip és PIN alapú kártyákat. Ezzel párhuzamosan az e-kereskedelem területén is folyamatosan csökken a csalások száma "a Verified by Visa" kibocsátói és elfogadói hálózatának növekedésével. A már elindított további csalás megelőzési programok révén, például a valós idejű kockázatok felmérésével 28 százalékkal nőtt a visszaéléses tranzakciók azonosításának aránya.

 A Visa Europe, amely nem profit-orientált tagsági szervezetként működik, a 2010-es évre 879 millió euró bevételről számolt be. A tagoknak járó 158 millió euró értékű bevétel kifizetését követően 76 millió eurós adózás előtti eredményt ért el. Ezt a pénzösszeget fenntartották a tőke és tartalékok támogatására, mely összeg így 574 millió euróra emelkedett.

 A Visa Europe adatai szerint az elmúlt tíz évben több mint duplájára - 5,6 százalékról 12,5 százalékra - nőtt a Visa Europe részesedése a fogyasztói költésekben. Idén a Visa Europe arra összpontosít majd, hogy egyre több európai számára válhasson a preferált fizetési rendszeré - mondta Joerg Metzelaers.

 A Visa Europe vezetése tavaly kinevezte Kiss Edét, mint új, Magyarországért felelős területi vezetőt, és ezzel egy időben megnyitotta első Budapesti irodáját.

 "A legfontosabb céljaim között szerepel, hogy megerősítsem a Visa pozícióját Magyarországon, intenzívebbé tegyem a kapcsolatot a helyi tagbankokkal, annak érdekében, hogy új termékeket és szolgáltatásokat honosíthassunk meg a magyar piacon - mondta Kiss Ede a sajtótájékoztatón.
 

Kulcsszavak: bankkártya

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége bővült és egy 14.500 négyzetméteres raktári terület kezelése mellett immár az Unishop raktárlogisztikai és fullfilment kiszolgálását is végzi. 

2024. április 17. 14:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09