Felkészült az NMHH a 900-es frekvencia értékesítésére

MTI Sajtóadatbank, 2011. március 9. 09:01

A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság felkészült arra, hogy a kormánydöntésnek megfelelően lebonyolítsa a 900-as frekvencia értékesítését, amit akár pályázaton vagy árverésen is elnyerhetnek a potenciális pályázók.

Mátrai Gábor, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökhelyettese az MTI-nek elmondta, bár még nincs végleges döntés az ügyben, a hatóság minden variációra felkészült, s már folyik egy árverező szoftver tesztelése is.

A frekvenciát nemsokára értékesíthetik, mivel Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a múlt hét végén úgy nyilatkozott, hogy a kormány hamarosan kiírja a 900-as frekvenciát, ami tovább növeli a szolgáltatási lehetőségeket a piacon.

Mátrai Gábor elmondta azt is, hogy a hatóság társadalmi egyeztetésre bocsátotta a mobil frekvenciadíj-rendelet tervezetét, amely ezután hivatalosan egyeztetésre kerül az érintettekkel. A terv az, hogy a mobil díjrendelet lehetőség szerint még áprilisban
hatályba lép, s hosszútávon kiszámítható, sávos, előrekalkulálható díjakat tartalmaz majd.

A hatóság nemzeti konzultációra bocsátotta a vezetékes és mobilpiacokat érintő piacelemzési határozattervezeteit is, így a szélessávú nagykereskedelmi, valamint a hívásindítási és -végződtetési tervezeteket. Mindez ezért is fontos, mert a kétévente
esedékes piacelemzési határozatok a nagykereskedelmi díjak szabályozásán keresztül lehetőséget jelentenek a kiskereskedelmi hívásdíjak csökkentésére is.

A hatóság célja most emellett az, hogy segítse a már meglévő szélessávú hálózatokhoz a nagykereskedelmi piaci hozzáférést, élénkítse az új generációs hálózatokba való befektetést, és az új szélessávú szolgáltatások megjelenését, elterjedését. Ennek
érdekében a kábelhálózatokra is kiterjesztik ott a szabályozást, ahol ezt a vezetékessel együtt birtokolja egy jelentős piaci erejű szolgáltató.

A mobilpiacra vonatkozó díjszabályozás pedig további díjcsökkenést irányoz elő a mobil végződtetés területén.

A szóban forgó piacokra vonatkozó szabályozás várhatóan az év közepén jelenik meg, mivel a tervezeteket az Európai Bizottsággal is egyeztetni kell, illetve a bizottság hagyja jóvá azokat - mondta az elnökhelyettes.

Mátrai Gábor, a digitális átállásról elmondta, mindenki abban érdekelt, hogy az sikeres legyen, a rendelkezésre álló pénzügyi forrásokat a leghatékonyabban használják fel, s gyakorlatilag senki se maradjon ki a televíziózás lehetőségéből az analóg rendszer
lekapcsolása után. Cél az is, hogy az előre meghirdetett dátumhoz, 2011 végéhez képest a lehető legkisebb legyen a csúszás, mivel az 790-862 megahertzes, úgynevezett "digitális hozadék" frekvenciasávokat legkésőbb 2013 januárjáig az uniós rendelkezéseknek megfelelően át kell adni a mobilszolgáltatóknak.

Az elnökhelyettes elmondta, az NMHH megkezdte a második digitális monitoring-vizsgálatot, amelynek kiértékelése után áprilisban a hatóság látni fogja, hogy az első negyedév végén még hány háztartás nem állt át a digitális földfelszíni sugárzásra.

Az adatok kiértékelése után pedig a hatóság elnöke eldönti, mi legyen a végleges átállási menetrend.

A vizsgálat kiterjed a háztartások keresleti elemzésére, jövedelmi helyzetére és műsor-fogyasztási szokásaira is, s felméri azt is, hogy a kínálati oldalon rendelkezésre állnak-e a megfelelő digitális tv-készülékek, illetve a digitális adás konvertálását megoldó digitális vevőkészülék (set top box).

Az elnökhelyettes elmondta, 2011-ben ki kell dolgozni még, a rászoruló háztartások által igénybe vehető set top box támogatás feltételrendszerét is.

Hozzátette, hogy 2012 júliusában a két kereskedelmi televíziónak lejár az analóg koncessziós szerződése, s ezt követően át kell állniuk digitális adásra. A nemzetközi tapasztalat az, hogy a közszolgálati televíziók a kereskedelmieknél valamivel később állnak át digitális adásra.

Kulcsszavak: mobilszolg NHH

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

Már egy évtizede társ a mindennapokban: 10 éves a Simple alkalmazás

Magyarország egyik legnépszerűbb mobilappja*, a Simple alkalmazás idén ünnepli a 10. születésnapját.  Az applikáció 2014. április 15-én vált elérhetővé az alkalmazásboltokban, az elmúlt évtizedben már több mint hárommillióan töltötték le, és indulása óta már több mint 50 millió in-app és 80 millió NFC tranzakció futott át rajta. A fejlesztő és üzemeltető OTP Mobil számításai alapján 2023-ban a hazai online autópálya-matrica, a közterületi parkolójegy értékesítés és a QR-kód alapú csekkbefizetések is mintegy majdnem ötöde a Simple appon keresztül történt. 

2024. április 15. 13:02

Tavaszi fotózási tippek a HONOR-tól

A HONOR jobbnál jobb hardverrel és szoftverrel teszi izgalmasabbá a fotózást, de a funkciók és lehetőségek kihasználásához érdemes észben tartani pár egyszerű tippet ahhoz, hogy a lehető legszebb képeket készíthessük el.

2024. április 11. 11:38

A csoportos beszélgetéseket összegzi a Rakuten Viber új, MI-alapú funkciója

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális piacvezetője az OpenAI technológiáját felhasználva elindított egy mesterséges intelligenciával vezérelt beszélgetés összegző funkciót. A szolgáltatás a csoportos csevegések olvasatlan üzeneteinél hasznosítható. A több millió felhasználó igényeinek megfelelően kifejlesztett funkció zökkenőmentes és gyors megoldást kínál arra, hogy a csevegésben lévő akár 100 olvasatlan üzenetből a lényeges információkat egy tömör összefoglalóba sűrítse.

2024. április 10. 21:07

Mesterséges intelligenciával beszélgetve tökéletesíthetjük a kiejtésünket

Teljesen megújult a magyar fejlesztésű nyelvtanuló alkalmazás, a Xeropan. Az app már eddig is meghódította a világot, hiszen eddig összesen több mint kétmillióan használták a földkerekség minden táján – az új, 5.0-ás verzió pedig valószínűleg tovább növeli a regisztrálók számát. Új, komoly szakmai háttérrel összeállított, lineárisan felépülő tananyaggal segíti a nyelvtanulást, miközben kiejtésünket fejleszti és mesterséges intelligenciával a beszédkészségünket is gyakoroltatja.

2024. április 8. 13:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09