Bemutatkozott a média- és hírközlési biztos

forrás Prim Online, 2011. március 31. 14:50

Csütörtökön tartotta bemutatkozó sajtótájékoztatóját dr. Bodonovich Jenő média- és hírközlési biztos, aki az elektronikus hírközlési szolgáltatásokat, illetve a médiaszolgáltatásokat igénybe vevőket megillető jogok, valamint érdekek érvényesülésének elősegítésében működik közre. A posztot a január elseje óta hatályos médiatörvény hozta létre, dr. Bodonovich Jenő március 16-án lépett hivatalba.

„A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a biztos elkötelezett a fogyasztói jogok érvényesítése, az ügyfelek érdeksérelmeinek megakadályozása iránt, és aktív szerepet vállal a közönség tájékoztatásában, illetve a fogyasztói tudatosság növelésében” – mondta dr. Bodonovich Jenő. „Munkám során a felhasználók érdekeit messzemenőkig szem előtt tartva kívánok fellépni a káros szolgáltatói magatartás ellen”, fejtette ki a biztos, aki hozzátette, hogy konszenzusos megoldásokra, és egyaránt jó kapcsolat kialakítására törekszik az ügyfelekkel, a fogyasztókkal, a szolgáltatókkal, a civil szervezetekkel és a társhatóságokkal. „Fontos számomra a tudatos médiahasználat ösztönzése és a hírközlési szolgáltatások magabiztos igénybe vételének elősegítése, a hatóságtól független biztosi pozíció megőrzésével” – ismertette röviden jövőbeli elképzeléseit az új média- és hírközlési biztos.

A biztoshoz bárki fordulhat, akit érdeksérelem ért, vagy akinél annak közvetlen veszélye fenn áll, legyen az magánszemély vagy a közösségi érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezet. A biztos olyan esetekben jár el, amely nem tartozik a Médiatanács, az NMHH elnöke vagy a Hivatal hatáskörébe, de a médiaszolgáltatást, a sajtóterméket, illetve az elektronikus hírközlési szolgáltatást igénybe vevő felhasználók, előfizetők, fogyasztók, valamint a nézők vagy hallgatók érdekének sérelmét okozza vagy okozhatja.
 

Kulcsszavak: NHH jog

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05