Adócsaláson kapták a Google társvállalatait Kínában

MTI Sajtóadatbank, 2011. április 1. 10:20

A Google érdekeltségébe tartozó három vállalat ügyében folytattak le eljárást adócsalás miatt Kínában, és most a Google maga van soron - jelentette a Csingcsi Zsipao (Jingji Ribao) gazdasági napilap adóhivatali forrásokra hivatkozva.

A három vállalatnál hamis számlákat találtak, továbbá könyvelési és adószabálytalanságokat fedeztek fel az ellenőrök. Az adócsalás összege meghaladta a 40 millió jüant, vagyis 1,1 milliárd forintot. A hivatal felszólította a cégeket a hibák kijavítására, s behajtotta a hiányzó pénzt. A lap úgy tudja, hogy a Google ellen is vizsgálat folyik Kínában, ugyancsak adócsalás gyanúja miatt.

 2007-ben az amerikai keresőóriás két Pekingben bejelentett társvállalatánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök, több mint 20 millió jüan, vagyis mintegy 600 millió forint értékben.

 A Google 2010. január 12-én jelentette be, hogy a rendszerét ért hackertámadások miatt meg akarja szüntetni a Google.cn tartalmának szűrését, amelyre a helyi törvények évek óta kötelezték, és amelynek tiszteletben tartásával tevékenységét addig működtette. A cég vezetése közölte, hogy mennyiben a szűréssel nem állhat le, fontolóra veszi kivonulását. Ezt követően a nagy nemzetközi visszhangot kiváltó konfliktus megoldásaként Hongkongba irányította a kínai nyelven keresőket, de zenei és egyéb szolgáltatásainak oldalait meg kívánta hagyni a kínai belföldön.

 A cég engedélye 2012-ig szólt ugyan, de évente meghosszabbításra szorul, ezért a Google kínai partnere, a Guxiang Information Technology Co. Ltd. tavaly június végén hosszabbítási kérelmet nyújtott be, s ígéretet tett a kínai törvények betartására és szolgáltatásában a törvények által tiltott tartalom mellőzésére.

 A kínai hatóságok a tartalomszolgáltatásra az utolsó pillanatban beadott dokumentumot elfogadták, a Google pedig akkor közleményben fejezte ki elégedettségét. A Google 2006-óta van jelen a ma már mintegy 460 milliós kínai internetpiacon.

 

Kulcsszavak: Kína jog Google

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A hétköznapi élet során egyre több olyan impulzussal találkozunk, ami idegen nyelvhez kötött. Így vannak ezzel a pedagógusok is, akiknek a kezében páratlan lehetőség van: azok a tanárok ugyanis, akik még nem beszélnek angolul vagy németül, vagy esetleg magasabb szintre emelnék a nyelvtudásukat, esetleg csak gyakorolnák a kiejtésüket, bővítenék a  szókincsüket, térítésmentes nyelvtanulási lehetőséget tudhatnak magukénak. A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modulja (IFM) ugyanis térítésmentes lehetőséget biztosít minderre a pedagógusoknak is, akik közül már több ezren használják a felületet.

2024. március 29. 13:30

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05