Magyarországról is elérhető a Samsung okostelefonok szoftverboltja

MTI Sajtóadatbank, 2011. május 2. 11:02

Magyarországról is elérhető a Samsung Bada operációs rendszerét használó okostelefonokhoz készült szoftverbolt, amelynek kínálata még jóval alulmarad az Apple, vagy a Google operációs rendszerére tölthető alkalmazásoktól.

A világ második legnagyobb mobiltelefongyártójának tekintett dél-koreai vállalat 2009-ben jelentette be, hogy saját fejlesztésű, nyílt forráskódú mobiltelefon-platformot fejleszt, és ezzel az új szoftverrel fog betörni az olyan okostelefonok közé, mint a Blackberry vagy az iPhone.

 A Bada - amelynek koreai jelentése óceán - fejlesztését számos csúszást követően a Google Android operációs rendszer térhódítása is késleltette, azonban a Samsung szerint az új platformnak még ennek ellenére is van létjogosultsága, jóllehet a Samsung maga is gyárt olyan készülékeket, amelyek nem a Badát, hanem az Androidot támogatják.

 A dél-koreai vállalat koncepciója szerint nem az alkalmazások száma, hanem azok minősége és személyre szabottsága határozza meg az operációs rendszer sikerét. Ezért a gyártó nem is aggódik amiatt, hogy a Bada Premium Store elnevezésű letöltő központjából jelenleg mintegy hatezer különböző ingyenes és fizetős alkalmazás közül választhatnak a felhasználók.

 Elemzők szerint a dél-koreai cég megkésve lépett be az okostelefonok szoftverharcába, és ezért továbbra is nehézséget okozhat számára, hogy fejlesztőket találjon az új platformhoz.

 A Samsung a kevésbé látványos fejlődést azzal magyarázza, hogy az online boltjába csak olyan szoftvereket enged be, melyek valóban biztonságosak és minden badás telefonon kifogástalanul működnek.

 Kunos Balázs, a Samsung mobil üzletágának vezetője elmondta, hogy bár az Apple iOS és a Google Android platformjára is több tízezernyi alkalmazás érhető el, nem céljuk, hogy jópofának tűnő, de legfeljebb csak a letöltés után egyszer megnyitott programokkal töltsék fel áruházukat.

 A badás készülékekre idén márciusig világszerte összesen 100 millió alkalmazást töltöttek le a felhasználók. A magyar nyelvre optimalizált programok száma jelenleg 25 körül alakul.
 

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

Már egy évtizede társ a mindennapokban: 10 éves a Simple alkalmazás

Magyarország egyik legnépszerűbb mobilappja*, a Simple alkalmazás idén ünnepli a 10. születésnapját.  Az applikáció 2014. április 15-én vált elérhetővé az alkalmazásboltokban, az elmúlt évtizedben már több mint hárommillióan töltötték le, és indulása óta már több mint 50 millió in-app és 80 millió NFC tranzakció futott át rajta. A fejlesztő és üzemeltető OTP Mobil számításai alapján 2023-ban a hazai online autópálya-matrica, a közterületi parkolójegy értékesítés és a QR-kód alapú csekkbefizetések is mintegy majdnem ötöde a Simple appon keresztül történt. 

2024. április 15. 13:02

Tavaszi fotózási tippek a HONOR-tól

A HONOR jobbnál jobb hardverrel és szoftverrel teszi izgalmasabbá a fotózást, de a funkciók és lehetőségek kihasználásához érdemes észben tartani pár egyszerű tippet ahhoz, hogy a lehető legszebb képeket készíthessük el.

2024. április 11. 11:38

A csoportos beszélgetéseket összegzi a Rakuten Viber új, MI-alapú funkciója

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális piacvezetője az OpenAI technológiáját felhasználva elindított egy mesterséges intelligenciával vezérelt beszélgetés összegző funkciót. A szolgáltatás a csoportos csevegések olvasatlan üzeneteinél hasznosítható. A több millió felhasználó igényeinek megfelelően kifejlesztett funkció zökkenőmentes és gyors megoldást kínál arra, hogy a csevegésben lévő akár 100 olvasatlan üzenetből a lényeges információkat egy tömör összefoglalóba sűrítse.

2024. április 10. 21:07

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09