Windows Phone: a magyarul is megjelenő Mango könnyebb kommunikációt, alkalmazásokat és internetezést ígér

forrás Prim Online, 2011. május 24. 18:16

A Microsoft ma betekintést nyújtott a Windows Phone 7 telefonok következő generációjába, amely a „Mango” kódnevet viseli. A több mint 500 újdonsággal jelentkező „Mango” új felhasználói élményt nyújt a kommunikáció, az alkalmazások és az internet terén. Az új kiadás idén ősszel jelenik meg az új telefonokon, továbbá minden meglévő Windows Phone 7 készülék számára elérhető lesz ingyenes szoftverfrissítés formájában.

Az okostelefon-élményt mindeddig egymástól elkülönülő alkalmazások és fiókok sokasága bonyolította, amelyeknek az volt a céljuk, hogy tartsák a tempót az emberek közötti kommunikáció sokféleségével: a hívásoktól, SMS-ektől, e-mail üzenetektől és csevegéstől kezdve, az állapotfrissítéseken, Twitter-bejegyzéseken és helyi bejelentkezéseken át a neten közzétett fényképekig. Ahhoz, hogy segítsen ennek az egyre bonyolultabb helyzetnek a kezelésében, a „Mango” a kommunikáció célszemélyeit és célcsoportjait állítja a középpontba, nem pedig az adott alkalmazást.

Kommunikációs csatornák: Egyazon beszélgetésen belül váltani lehet szöveges üzenet, Facebook Chat és Windows Live Messenger-üzenetek között.

Csoportok: A névjegyek személyre szabott élő „csempékbe” csoportosíthatók, így egyszerűbb a legújabb állapotfrissítések megtekintése, vagy az egész csoportnak szóló gyors SMS, e-mail vagy csevegőüzenet küldése – mindez közvetlenül a kezdőképernyőről is megvalósítható.

Mélyebb integráció a közösségi hálózatokkal. A Twitter- és LinkedIn-csatornák integrálva vannak a névjegykártyákba, továbbá a Facebook által támogatott helyi bejelentkezések be vannak építve a rendszerbe. Az új arcfelismerő szoftver révén könnyedén és gyorsan felcímkézhetők a fényképek, és közzé is tehetők az interneten.

Összekapcsolt postafiók. Több e-mail fiók tartalma megtekinthető egyetlen „Beérkezett üzenetek” mappában. A beszélgetések úgy vannak rendszerezve, hogy könnyen lehessen reagálni a legfrissebb üzenetekre.

Beszédalapú üzenetküldés. A szöveget beszéddé, illetve beszédet szöveggé alakító beépített funkció lehetővé teszi az ujjak használata nélküli üzenetírást és csevegést.

A Windows Phone új, Mango nevű frissítésében már nem csak a szokásos értesítések jelennek meg a főképernyőn, hanem a Phone Hub-okban is feltűnnek az alkalmazásokhoz vezető utak. Így biztos, hogy a hasznos programok hasznos képességei mindig kéznél lesznek ott és akkor, amikor leginkább szükség van rájuk.

Amellett, hogy beépítve tartalmazza az Internet Explorert, a Mango összekapcsolja az internetet a telefon egyedi képességeivel, beleértve a helyfigyelést, a fényképezőgépet, valamint az alkalmazásokhoz való hozzáférést is. Ezáltal a böngészés sokkal jobban kapcsolódik a felhasználóhoz és tartózkodási helyéhez.

A Mango a magyar mellett számos új nyelven is elérhető lesz, beleértve a csehet, a lengyelt, az oroszt, a dánt, a finnt, a görögöt, a hollandot, a japánt, az egyszerűsített és a hagyományos kínait, a koreait, a norvégot, a portugált, a brazíliai portugált és a svédet is.

A szoftvercég azt is bejelentette, hogy a Windows Phone 7 ingyenes fejlesztői eszközeinek béta verziója 24 órán belül elérhető és letölthető lesz a Microsoft weboldaláról.

Kulcsszavak: Windows Phone 7

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Yettel: Új országos rekord született

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven – kereskedelmi szolgáltatását, amit a rekordkísérletben résztvevők egy országon átívelő, a mobilhálózat által összekapcsolt közös zenéléssel ünnepeltek meg. A mobiltársaság törökbálinti székházában és az ország több pontjáról 5G-hálózaton kapcsolódtak a helyszínek, és így a résztvevők egy új, hivatalosan is regisztrált országos rekordot állítottak fel.

2024. március 26. 17:11

A HONOR Magic6 Pro elérte a DXOMARK legmagasabb pontszámát

A HONOR Magic6 Pro lett a világ legjobb fényképezős okostelefonja, ugyanis a DXOMARK kamerarangsorának az élén végzett. A figyelemre méltó, 158-as DXOMARK pontszámot elérve a HONOR Magic6 Pro bizonyítottan az okostelefonos fényképezés új mérföldköve. Ez az elismerés rávilágít arra, hogy a HONOR továbbra is elkötelezett az okostelefonok fejlesztése iránt: egyszerre feszegeti a technológia határait és kínálja a legjobb élményt a felhasználóknak.

2024. március 20. 14:18

A legolcsóbb mobilokból a legjobbakat a boomerek veszik a Rejoynál

Bár sokan azt gondolhatják, hogy a felújított készülék piacterén főleg a legolcsóbb készülékeket keresik a magyar vásárlók, a Rejoy.hu-nál gazdára találó készülékek kétharmada közép vagy felső árkategóriájú, és csak egyharmada alsó kategóriás. Míg összességében a kilencvenes években született vásárlók rendelik a legnagyobb tudású, így legmagasabb árú mobilokat a Rejoytól, a baby boomer és X generációs vásárlók a belépő szintű készülékekből választják maguknak a legjobbakat.

2024. március 16. 12:18

A HONOR még izgalmasabbá teszi a tavaszt

Végre megérkezett a tavasz, ami meleget, szép időt és persze több lehetőséget jelent! Ezek kihasználásához pedig a HONOR most pár hasznos alkalmazást ajánl, amik segítenek a maximumot kihozni most, hogy végre ki lehet mozdulni otthonról – de akkor is, ha maradnánk.

2024. március 14. 19:31

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05