Bor és kártya

forrás Prim Online, 2011. május 26. 17:44

A címnek látszólag nincs sok köze az informatikához, ezért mindjárt az első mondatban muszáj elárulnunk, hogy nem valami tivornyára utal a két szó, hanem arra, hogy a hétvégén megrendezett Etyek Pincefesztivál vendégei a világújdonságnak számító - közeli rádiófrekvenciás technológiára épülő - elektronikus Fesztiva kártyával fizethettek a borászoknál. A Cellum Zrt. által fejlesztett, és a Cardnet Zrt. eszközein működő NFT kártyákat az országban itt vezették be először.

Az NFC technológiára épülő kártyára pénzért úgynevezett Fesztiva pontokat tölthettek a vendégek. A feltöltéskor és a kóstoláskor is egyenlegközlőt kaptak, vagyis folyamatosan nyomon követhették a Fesztiva pontjaik számát, a kártyát pedig bármikor ismét tetszőleges értékben feltölthették a rendezvény számos pontján. A tervek szerint a Fesztiva kártyát mostantól minden évben lehet használni Etyeken a Pincefesztiválon és a Kezes-Lábos Fesztiválon, így a visszatérő vendégeknek elegendő egyszer megvásárolni.

„Idéntől nincsenek gyűrött, zsebekben felejtett kóstolójegyek, kígyózó sorok, nincsenek a papírfecnik, vagy a készpénz számolgatásával bíbelődő vendéglátók. A Fesztiva kártyát szerették a vendégek és a borászok is. Mindkét napon, több mint száz kóstolóhelyen, több ezren használták az új kártyájukat.”  – mondta Rókusfalvy Pál, az Etyek Pincefesztivál főszervezője.

A rádiófrekvencián alapuló, érintőkártyás technológia számos területen használható, egyebek között fizetési tranzakciók, jegyvásárlás, személyazonosítás, belépés engedélyezése, törzsvásárlói rendszerek során. A fesztiválokon és rendezvényeken pedig gyors és egyszerű kiszolgálást tesz lehetővé. Megszűnik a kereskedők számára a készpénzforgalom, a kártyaterminálok pedig minden tranzakciót rögzítenek, és ezekről igazoló szelvényt is adnak. 

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen.

2024. április 20. 09:49

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09