Fordulat a hazai e-könyv piacon: jogvédelem helyett olvasóvédelem

Kerekes Pál, 2011. május 28. 14:56

Levette a technikai védelmet az e-boltjában árusított könyveiről a Multimediaplaza (MMP), az egyik legjelentősebb hazai e-book forgalmazó. Könnyebbé és egyszerűbbé válik így a letöltés, nem kell semmilyen szoftver, jelszó, bejelentkezés, és még sok más, gyakran már ügyészinek tűnő adategyeztetés. Csak ki kell választani a könyvet és letölteni. Abba a formátumba, olyan módon, ahogy az olvasónak kényelmes.  Természetesen a könyv árát így is ki kell fizetni, de ez már egy olcsóbb variáns, és a pénztárca kezelése elég technikai tudnivaló, a mű birtokbavétele kapcsán további felhasználói ismeretek nem szükségesek. Elérhető, olvasható, szelíd ár: ez lesz az e-könyv, ha a kiadó próbálkozása, az úgynevezett passzív védelem sikeresnek bizonyul.

A passzív itt azt jelenti, hogy a rejtett kódolással ellátott szöveg beazonosítható, tehát egy utólagos vizsgálatnál, ha erre egyáltalán sor kerül, megállapítható, hogy a szöveg használója megvásárolta a művet, vagy illegálisan jutott hozzá. Földes László, a digitális kiadó vezetője elmondta: „Meggyőződésünk, hogy az új rendszer a forgalmunkat nem csökkenteni, hanem növelni fogja, mert leegyszerűsíti az e-könyvek letöltését, átmásolását az e-reader-re vagy tabletre. Könnyebbé válik a szöveg megnyitása, első olvasása. A nagyobb érdeklődés egyik várható megjelenési formája az, hogy a Kindle-tulajdonosok megveszik tőlünk az epubot, és a kifizetett e-könyvet teljesen jogszerűen átkonvertálják a Kindle által használt (prc) formátumra.”

A nevének megfelelő pláza-iság felé tett lépés a kiadó megválása a DRM-től. Az e-könyv népszerűségének, kedveltségének egyik akadálya ugyanis a túlhajtott, gyakran önmegsemmisítő, jogvédelemnek álcázott hivatalnokoskodás volt. (Elég utalni még most is arra, hogy a nyomtatott könyv ÁFÁ-ja öt százalék, a digitális olvasnivalóé huszonöt százalék.) Úgy tűnik a védelem ezentúl az olvasót illeti, és az ő illetékessége lesz a szerzőt és a kiadót óvni, biztosítva részére a korrekt munkadíjat, mint ez történik évszázadok óta a nyomtatott könyv esetében.   

További részletek a Könyvkonnektor blogon.

Kulcsszavak: e-book

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05